Október végén jelent meg a Magyar Közlönyben az Agrárminisztérium rendelete, amely alapján lehetővé vált a vörös fogoly kibocsátása Magyarországon. Kizárólag "vadászati hasznosítás" céljából, szeptember első és február utolsó napja között, és csak olyan vadászterületen, ahol természetes fogolyállomány nem él "állandó jelleggel".
A magyar állam tehát engedélyezi egy idegenhonos faj betelepítését hazánkba, miközben itthon és a világ legtöbb országában egyre komolyabb ökológiai problémát, néhol már vészhelyzetet okoznak a behurcolt, invázióssá váló állatok és növények.
Veszélyt jelent, vagy sem?
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közleményt adott ki, amelyben több természetvédelmi aggályt is megfogalmaz. Az egyik szerint a vörös fogoly jelenléte tovább veszélyeztetheti a hazánkban őshonos és a kipusztulás szélére került szürke foglyot - 1960 óta az állomány 99 százaléka eltűnt és a vadászterületek legalább kétharmadán még mutatóban sincs fogoly.
Az MME szerint ez még akkor is így van, ha a vörös foglyot tilos ott kiengedni, ahol őshonos rokona él, mert szerintük ez messze nem biztosítja, hogy a két faj az elterjedésük dinamikája okán ne találkozzon. Sőt, azokon a területeken, ahonnan a szürke fogoly a közelmúltban eltűnt, a vörös fogoly egyértelműen akadályozhatja az őshonos fajunk természetes visszatelepedését - minderről itt írunk bővebben.
A témát igyekeztünk más szempontból is megközelíteni. Releváns információt arról, milyen hatástanulmányok, kutatások, szakértői vélemények támasztják alá, hogy az idegenhonos faj semmiféle káros hatással nem jelent veszélyt, nyilvánvalóan az Agrárminisztériumtól remélhetünk. E tárca alá tartozik mind a vadászat, mind a természetvédelem, ám megkeresésünkre semmiféle reakció nem érkezett.
Szívesen megosztotta viszont véleményét és a rendelkezésére álló információkat Dr. Csányi Sándor, a Szent István Egyetem egyetemi tanára, a Vadbiológiai Tanszékének vezetője.
Mit tudunk róla?
A problémát alapvetően nem az jelenti, hogy egy faj őshonos-e vagy sem, hanem ha az új faj inváziós terjedésbe kezd, és nem kívánt, káros hatást gyakorol akár néhány faj kölcsönhatására, akár egyes társulásokra vagy egész ökoszisztémákra. Ez általában az idegenhonos, behurcolt fajok egy százalékára jellemző, de őshonos visszatelepített (például a hód) vagy visszatelepülő fajok (sakál) is viselkedhetnek inváziós fajként.
A vörös fogoly mediterrán faj, ami Portugáliában, Spanyolországban, Franciaország déli részein fordul elő. Megtelepítésével azonban az ókortól kezdve próbálkoznak Európa-szerte, de ez maradandóan csak Angliában sikerült az 1770-es években. A kérdés persze az, hogy Magyarországon mire számítsunk. Jogos-e a félelem, miszerint a vörös fogoly megjelenése még tovább rontja-e a szürke fogoly amúgy is rendkívüli módon visszaszorulóban lévő állományát?
Csányi professzor nem talált olyan elemzést, hatástanulmányt, amelyben megtalálhatóak az erre vonatkozó megbízható, részletes, és ilyen céllal készült vizsgálatok adatai.
Együtt tudnak élni
Ilyenkor korábbi tudományos publikációkhoz lehet visszanyúlni, és megnézni a hasonló kérdésekkel szembekerülő országok példáját. Ez utóbbi okán emeltük ki Angliát, ahol Dr. Dick Potts vadbiológus körülbelül fél évszázadot töltött a szürke és a vörös foglyok kutatásával, életművének eredményeit a Foglyok: a vidék barométerei című korszakos könyvében tette mindenki számára elérhetővé.
"Munkássága alapján pedig kiderült, életmód szempontjából a két faj között nagy az átfedés, ám ez sosem nem vezetett oda, hogy a vörös fogoly Angliában kiszorította volna a szürke foglyot. Úgy tűnik, van annyi ökológiai (niche-beli) különbség közöttük, hogy együtt tudnak élni" - mondja a 24.hu-nak Csányi Sándor. Hozzáteszi, inkább megfordítva érdemes nézni ezt a viszonyt, amiből le lehet vonni a következtetést: annyira hasonlóak az igényeik, hogy ha bármelyik számára elindul bármilyen élőhelyfejlesztési program, az a másik számára is hasznos lesz.
Mindez pedig azért fontos, mert a kilencvenes évek elején indult Magyar Fogolyvédelmi Program már bebizonyította, hogy lehet a fogoly számára megfelelő élőhelyeket biztosítani. Ha megteremtik a megfelelő fészkelő és búvóhelyeket, a természetes táplálékokat és a ragadozóktól mentes területet, akkor a fogoly 5-10 éves következetes munkával visszatelepíthető vagy "feléleszthető".
A kibocsátott fogoly elpusztul, vagy meglövik
Folytatva a gondolatmenetet, nem az az alapvető probléma, hogy néhány ezer vörös fogoly kihelyezése milyen "fatális következményekkel" fog járni a szürkefogoly-állományra nézve. Hanem az, hogy olyan helyre bocsátják ki - egyébként vadászati céllal - ahol a szürke fogolynak sincsenek meg az életfeltételei. A szabadon eresztett madarak alkalmatlan környezetbe kerülnek, mert elpusztulnak, nem tudnak sikeresen költeni, és nem alakul ki egy életképes állomány.
Ez az egész jogszabálymódosítás vadászati célról szól, és így kell nézni.
Hazánkban egyébként a "történelmi" időkben, és az 1960-as, '70-es években az akkori Gödöllői Fogoly-tenyésztelepen próbálkoztak a vörös fogoly és rokona, a szirti fogoly megtelepítésével, de ezek a kísérletek teljesen eredménytelenek voltak. Nagyon nagy munka szükséges egy faj sikeres megtelepítéséhez olyan élőhelyen, ami számára nemhogy nem ideális, de kifejezetten rossz - esetünkben erre nincs is törekvés, a cél nem a vörös fogoly megtelepítése, hanem kibocsátása vadászati célból. Fontos különbség.
A másik, amit lényeges kiemelni, és ezt vizsgálati eredményekkel lehet alátámasztani, hogy a mesterségesen nevelt és így kibocsátott madarak (fácán, szürke és vörös fogoly) döntő többsége életképtelen a vad környezetben. Etetik őket, "nem tanulnak meg semmit, ami ahhoz szükséges, hogy természetes viszonyok között életben maradjanak". Ezért Potts professzor és angol kollégái is határozottan ellenezték, hogy fogoly visszatelepítésére ilyen madarakat alkalmazzanak. Kizárólag az igazi vad madarak áthelyezése (transzlokáció) vezet eredményre.
A tápon felnőtt fácánok és foglyok azt sem tudják, mit ehetnek meg "odakint": jelentős részük a ragadozók zsákmánya lesz, a túlélők zömét meglövik, a kevéske maradék az, ami megéli a tavaszt. Ezekről pedig tudjuk, hogy minden szempontból lényegesen gyengébbek, mint vad társaik.
Az ártalmasság vélelme
A betelepített vagy behurcolt fajok egy százaléka válik inváziós fajjá, és ezek szinte mindegyikéről utólag derült ki, hogy adott környezetben alkalmassá válnak erre. Sőt, olyan példákat is ismerünk, amikor őshonos, ám korábban igen rossz helyzetben lévő fajok egyszer csak terjedni kezdenek, mint az aranysakál, a balkáni gerle, a holló vagy az örvös galamb. Ezek is inváziók.
A vörös fogoly esetén csak azt tudjuk figyelembe venni, hogy hasonló környezeti feltételek között, jelesül Angliában miként viselkedett. Amint pedig fent írtuk, nem szorította vissza szürke rokonát úgy sem, hogy ott már elmondhatjuk, meghonosodott. A professzor szerint a természet- és környezetvédelem részéről gyakori és veszélyes hozzáállás az ártalmasság vélelme: mindenről azt feltételezzük, hogy csak rossz lehet. Ez egy veszélyes fegyver, mert miközben számos példát tudunk arra, hogy őshonos faj a visszatelepítését követően elszabadult (hód, szürke farkas, vaddisznó, pont Angliában), addig a nem őshonos fajokra sorra sütik rá az "inváziós" bélyeget vélelmezett inváziók miatt (dámszarvas, muflon).
Az általam ismert tudományos munkák és adatok alapján nem látok ökológiai veszélyt a vörös fogoly kiengedésében azokon a vadászterületeken, ahol az őshonos szürke fogoly már nem tud megélni
- fogalmaz.
Ha megjelenik olyan hatástanulmány - nem feltételezés, nem hipotézis, hanem tanulmány -, ami mégis ilyesmit bizonyítana, azt természetesen figyelembe kell venni a további döntésekben.
A környezetet kell visszaállítani
Természetvédelmi szempontból sokkal inkább az agrárkörnyezet mint élőhely legalább részbeni "helyreállítására" kellene koncentrálnunk, a szürke fogoly mellett ugyanis Európa-szerte számos, ehhez az élőhelyhez kötődő főleg madárfaj állománya drámaian csökken. A nagyüzemi mezőgazdaság óriási, egybefüggő táblákat hozott létre, a földeken nagyhatású gyomirtószereket alkalmaznak, egyre kevesebb állat talál élelmet, búvó- vagy fészkelőhelyet.
Már semmilyen bizonyítást nem igényel, hogy a gazdákat kellene anyagilag érdekeltté tenni a termelési technológiák olyan irányú változtatásához, ami tartósan biztosítja a mezőgazdasági környezethez kötődő fajok életfeltételeit, állományaik növekedését. A szürke fogoly védelmében évtizedek óta életben lévő rendeletek, amik csak a vadászatát szüntették meg, tökéletes példáját adják, hogy jogszabállyal nagyon ritkán, vagy soha nem lehet érdemi eredményt elérni.
A megoldást az alapok rendezésével kell kezdeni, Csányi Sándor szerint a vörös fogoly miatt, a probléma egy töredéke kapcsán vészharangokat kongatni alarmizmusnak nevezhető megközelítés: sok hűhó majdnem semmiért, mert a megoldás kulcsa más. Nagyon fontos, hogy a döntés vagy az érdemi cselekvés mindig a földet művelő gazda kezében van: az Európai Unió próbálkozik ugyan az agrártámogatási rendszer zöldítésével, ám ebből nagyon hiányoznak az eredményalapú támogatások.
Magyarán ha valakinek adnak x forintot azért, hogy vadvilág-barátabban művelje a földjét, akkor jó lenne mérhetővé tenni azt is, hogy ebből a pénzből mennyivel lett több mezei nyúl, szürke fogoly, pacsirta vagy bármely más, oltalomra szoruló faj egyede a területen.
