A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a nőnek és két férfinak a letartóztatását, akiket kizsákmányolás céljából, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelemmel és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsít a nyomozó hatóság.


A nyomozás eddigi adatai szerint N. László 2014 júniusában internetes közösségi oldalon megismerkedett a nehéz anyagi körülmények között élő lánnyal, akit azzal hitegetett, hogy vele jobb élete lesz és feleségül veszi. Rövid idővel az üzenetváltások után a gyanúsított azzal az ürüggyel vitte magával a lányt Hevesre, hogy bemutatja őt az édesanyjának. A gyanúsított elkérte a lánytól a személyazonosító igazolványát és azt a gépkocsi kesztyűtartójába elrakta, majd Fótra hajtott, ahol egy utast vettek fel.

Itt a lánynak adott egy telefont azzal, hogy telefonáljon haza, hogy minden rendben van, férjhez ment, egyben megfenyegette a lányt, hogy ha nem ezt mondja, megöli. A lány hazatelefonált édesanyjának és közölte azt, amit a férfi kívánt.

Ezek után a kiszolgáltatott helyzetbe hozott lányt kizsákmányolás céljából a gépkocsival Németországba, Nürnberg városába vitte, bemutatta édesanyjának, N.Lászlónénak. A lányt megfenyegették, ha nem hajlandó prostituáltként dolgozni és szökni próbálna, megverik. N.Lászlóné fehérneműs képeket készíttetett a a lányról, majd prostitúciós tevékenységét hirdetve feltette az internetre.

A gyanúsítottak kihasználták a pénztelen, hely- és nyelvismerettel nem rendelkező, megfenyegetett lány kiszolgáltatott helyzetét és arra kényszerítették, hogy az ingatlanban ellenszolgáltatásért prostitúciós tevékenységet végezzen. Több alkalommal is megverték, a személyi szabadságától megfosztották, folyamatosan felügyelték és 2014 augusztusáig szexuális szolgáltatások nyújtására kényszerítették. A gyanúsítottak a prostitúciós tevékenységből származó bevételt eltették és saját megélhetésükre fordították.

N. András 2016-ban Nürnbergben összeismerkedett a prostituáltként dolgozó lánnyal és kitartatta magát vele. A lány tevékenységéből befolyt bevételt teljes egészében elvette és azt saját megélhetésére fordította, majd 2017 novemberében Augsburgban a lányt ezer euróért eladta.

A büntetett előéletű gyanúsítottak személyi körülményei kötöttséget nem mutatnak és az is megállapítható, hogy külföldi kapcsolataik vannak. Figyelemmel a gyanú tárgyát képező cselekmény tárgyi súlyára, a kiszabható büntetés nagyságára, alappal feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének vagy elérhetetlenné válnának. De az is feltehető, hogy a ki nem hallgatott tanúkat befolyásolnák és ezzel veszélyeztetnék a bizonyítás eredményességét, valamint újabb bűncselekményt követnének el.

A bíróság a gyanúsítottak meghallgatását követően, a fentiek alapján elrendelte a mind a három gyanúsított letartóztatását. Az ügyész a bíróság döntését tudomásul vette. A gyanúsítottak és védőik részben szabadlábra helyezés, részben bűnügyi felügyelet elrendelése iránt nyújtottak be fellebbezést.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!