A floridai kisgyereknek nem tetszett, hogy anyja elkobozta tőle az elektromos kütyüit. A nagy szökéshez magával vitte a húgát is.


Mintegy 300 kilométert vezetett anyja autójával az a kisfiú, aki húgával együtt megszökött otthonról. A rendőrök az autópályán állították meg az ifjú szökevényeket.

A floridai rendőrség tájékoztatása szerint a két kisgyerek azért döntött úgy, hogy jobb lesz nekik távol az otthonuktól, mert megharagudtak az anyjukra, amiért elkobozta tőlük az elektromos eszközeiket. Miután az anya jelentette gyermekei eltűnését, a rendőrök csütörtök hajnalban bukkantak rá a testvérpárra az autópályán.

A rendőrség szerint az anya azért vette el a gyerekek elektromos eszközeit, mert „nem megfelelően” használták azokat. Hozzátették, a nő azonnal jelentette az eltűnésüket, majd mindent megtett, hogy megtalálja a gyerekeit, és a körülményeket megvizsgálva a hatóságoknak nincs okuk azt feltételezni, hogy otthon rosszul bántak volna a testvérpárral.

Forrás: BBC, Index


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!