Szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a Magyar Népmese Napját. Éppen ezért ezt a napot választották a szervezők arra, hogy bejelentsék: 2023 novemberében Heted7Dalok címmel nagyszabású színpadi produkciót mutatnak be a Papp László Sportarénában. Az ötletgazda és rendező Szabó Simon színművész, aki ismert előadókkal dolgozik gyerekkora kedvenc meséinek újragondolásán.


A gyerekkoromból megmaradt és általam kedvelt meséket válogattam össze. Képzeljük el, ahogy a Belga zenekar újragondolja a saját stílusában a Kismalac és a farkasok című mesét, Elek Ferenc színművésszel, vagy ahogy Beck Zoli egy szál gitárral Vecsei H. Miklóssal sajátos értelmezésben nyúl a mindenki által ismert Kőleveshez. Ilyen kis miniprodukciókból áll össze az előadás, kisebbeknek, felnőttebbeknek, családoknak

- árulta el Szabó Simon, aki Guba Gábor és Borsányi Zsolt producerekkel, azaz a Green Stage Production alapítóival dolgozik együtt a műsoron.

A Heted7Dalok produkcióhoz csatlakoznak jelmez és díszlettervezők, vizuális művészek, de az egésznek a lelke és motorja egy állandó zenekar és a csatlakozó alkotók, előadóművészek, énekesek, színészek. Akik már csatlakoztak: Belga, Balla Eszter, Delov Jávor és a Random Trip, Bagossy Brothers, Beck Zoli (30y), Elek Feri, Sena és Dermot(Irie Maffia), Vecsei H. Miklós, Sub Bass Monster, Mc Kemon(Irie Maffia), Mc Columbo(Irie Maffia, Brains), Boldizsár Ildikó író, meseterapeuta, Szabó "Emil Goodman" András vizuális alkotóművész.

Szabó Simon elmondta azt is, hogy a produkciót filmre is rögzítik és közzé is teszik majd, valamint az előadás dalait elküldik a rádióknak, hátha slágerek lesznek belőlük. Az előadás a Papp László Budapest Sportarénában lesz 2023. november 5-én.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!