Elnézte a lámpát és véletlenül bekanyarodott egy villamos elé. Neki nem esett baja, de az autója ripityára tört.


Baleset szenvedett szombaton Baukó Éva: a celeb egy villamossal ütközött össze a Nagy Lajos király útja és a Mogyoródi út kereszteződésénél. Évának nem esett baja, az autója azonban totálkáros lett.

A baleset után a Blikknek azt mondta, hogy figyelmetlen volt, és rosszkor akart fordulni a Mogyoródi útra.

„A villamos is lassan jött és én is csak 30-cal mentem. Szerencsére csak az oldalamat kapta el, de lökött rajtam egy nagyot” - mondta az egykori villalakó.

Éva vasárnap a Facebook-oldalán több képet is megosztott, amin látszik, hogy a kék Toyotája ripityára tört az ütközés során.

- írta a balesetről. Azt is hozzátette, hogy neki szerencsére nem lett baja, de azért kivizsgálták a kórházban, ahol nagyon kedvesek voltak vele.

„Nem szerettem volna ezzel haknizni, nem én hívtam fel a Blikket, ők hívtak amikor már a mentő bevitt a kórházba, mert valaki volt olyan kedves, hogy lefotózta a baleset után az autómat és a képet eladta 10 ezer forintért” - tette hozzá a celeb, aki eléggé kiborult a cikket alatt megjelenő kommenteken.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!