A színésznőnek teljesen másmilyen a viszonya a fiaival, mindenben támogatja őket.


„Édesapám eltiltott a színészi pályától, hallani sem akart arról, hogy színésznő legyek, mondván, a nőknek annyival nehezebb érvényesülni. Sohasem nyújtott segítő kezet. Ezért számomra természetes volt, ha a fiaimnak ehhez van kedvük, hagyom és támogatom őket. Egyébként tejesen másmilyen a viszonyom a fiaimmal, mint amilyen nekem volt az apámmal” – árulta el Básti Juli az Adom a napom szerdai adásában, amiről a Storyis beszámolt.

– tette hozzá a színésznő.

Básti Juli hamarosan nagymama lesz, hiszen fia, Puskás Samu és párja, Martinovics Dorina babát várnak. A színésznő már izgatottan készül az unokája érkezésére.

„Én azt gondoltam, annyira későn szültem, hogy esélyem se lesz arra, hogy ebben a csodálatos állapotban is leledzünk, hogy nagyszülők vagyunk, de hát ez most megoldódott, mert nagyszülők leszünk. Nem készülök különösebben, jön, és majd puszilgatom. Az unokám is kisfiú lesz, úgyhogy rutinos leszek. Igyekszem majd sokat segíteni, ha kérik, és nem mindenbe beledumálni” – mondta.