Régi álma volt, hogy ott lehessen egy kávézóban a pult mögött. Latte artban azért még nem erős.


Egy kávézóban dolgozik baristaként Hodász András, aki februárban jelentette be, hogy elhagyja a papi pályát.

Hodász korábban a Telexnek azt mondta, elfogadja, hogy az egyházban kisebbségi véleményben van, és többek között azért is lép ki, mert nem akar zavart okozni, nem akar botrány lenni.

- mondta.

Hodász Andrást most azért hívták meg az ATV stúdiójába, mert a Szemlélek blog a pápa látogatása kapcsán egy plakátkampányt indított. Mint mondta, egyesek a saját üzeneteiket szeretnék felhangosítani, pedig a szentatya nem politikai okokból érkezik Magyarországra. Szerinte Ferenc pápa „jó értelemben vett progresszív üzenetekkel alakítja a jövő egyházának a képét már tíz éve”, csak mi erre nem figyelünk eléggé.

Emellett kitért arra is, hogy jelenleg több helyen is dolgozik. Egyrészt a Szemlélek blog alkotóközösségéhez tartozik, ide cikkeket is ír, de egy kávézóban is dolgozik.

- mondta Hodász.

(via atv.hu, rtl.hu)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!