Kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy apa és fia ellen, akik 2014 márciusában két megtévesztett futár segítségével mintegy 34 kg marihuánát akartak Szerbiából Magyarországra csempészni, majd eladni.


Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyészség az apára hat év börtönt, a fiára pedig hat év fegyházat kért arra az estre, ha már az előkészületi ülésen beismerik a bűnösségüket és lemondanak a tárgyalás jogáról. Emellett hat év közügyektől eltiltást is indítványoztak velük szemben.

A vádirat szerint az apa és fia megállapodtak, hogy Szerbiában drogot, marihuánát vásárolnak és azt a kábítószerről nem tudó futárok felhasználásával Magyarországra csempészik, majd közösen eladják. Ehhez 2014 januárjában vettek két személyautót, az egyiket a fiú, a másikat pedig az apa felesége nevére.

A drog Magyarországra csempészéséhez a család két barátját, ismerősét szemelték ki, akiknek azt hazudták, hogy egy szerbiai munkalehetőség miatt kellene kiutazniuk Szabadkára. Az egyik csempészjármű üzembentartója is az egyik futár lett. Az apa Szerbiába utazott a saját kocsijával, ahol egy ismeretlen személytől megvette a Magyarországra szállítandó, több mint 34 kg drogot, majd telefonon tájékoztatta a fiát, hogy megvan a kábítószer.

A fiú még aznap este útba indította a futárokat a két csempészautóval Szerbiába. A két futár éjjel 11 után érkezett meg egy szabadkai kocsmához, ahol az apa várta őket. Azt mondta nekik, hogy a munkához már későn érkeztek, de ragaszkodik ahhoz, hogy hazaindulásuk előtt aludjanak egyet. A két futár az apa járművében lepihent, ami alatt az idősebb férfi elvitte a két csempészautót és a motorterükben elrejtette a 37 csomag drogot.

A két futár március 7-én hajnalban visszaindult Magyarországra, de a tompai határátkelőnél a pénzügyőrök megtalálták és lefoglalták az autók motorterébe rejtett kábítószert. A lefoglalt drog hatóanyag tartalma különösen jelentős mennyiségű. A két futár nem tudott a drogról, ezért velük szemben az eljárást megszüntették.

A főügyészség hat év letöltendőt kért az elkövetőkre jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt. Az "ajánlat" azonban csak akkor áll, ha nem kérnek tárgyalást és mindent váddal egyezően bevallanak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!