Megírtuk, hogy Sztarenki Pált, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház egykori művészeti vezetőjét nevezték ki a IX. kerületi Pinceszínház új igazgatójának. Sztarenki annak ellenére nyerte el a kinevezést, hogy az ellenzéki vezetésű Ferencváros által felkért szakmai bizottság dr. Komáromi György, a Radnóti Miklós Színház korábbi gazdasági igazgatójának pályázatát támogatta.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/289960-845819-1665631631-251406-640951-1625583005-74031015-e1625581932135.jpg)
Ezzel kapcsolatban a kerület polgármestere, Baranyi Krisztina tett közzé bejegyzést a Facebookon, melyben arról ír, hogy a Fidesz, a DK, az MSZP, valamint két momentumos képviselő rögtönzött nagykoalíciót alkotva hagyta figyelmen kívül a magyar színházi élet krémjéből álló szakmai bírálóbizottság javaslatait.
A szakmázás ugye bolsevik trükk. Helyette kiválasztották azt a jelöltet, aki operett kuplékat tervez a kerületi középiskolákba vinni, hogy népszerűsítse a színházat
- írja a képviselő, aki szerint színház téren továbbra is az marad a kerületben, ami a Fidesznek kedves.