A Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM) szerdán tizennyolc hónapos eltiltással büntette Andrea Iannone-t, akinek tavaly novemberben lett pozitív a doppingtesztje.


A FIM közleménye szerint a szteroidok közé tartozó drosztanolont mutattak ki az olasz pilóta Malajziai Nagydíjon adott mintájában. Az eltiltás 2021. június 16-án jár majd le, az Aprilia 30 éves versenyzője a nemzetközi Sportdöntőbíróságon fellebbezhet.

Iannone a 16. helyen zárta a tavalyi idényt a MotoGP-ben, amelyben 2013 óta szerepel, ezalatt egy futamon, a 2016-os Osztrák Nagydíjon győzött. A 2015-ös vb-sorozatban szerepelt a legjobban, akkor ötödikként zárt.

Iannone azt vallotta: véletlenül, szennyezett húson keresztül került szervezetébe a tiltott szer.

Az Aprilia ügyvezetője szerint az ítélőbírák elismerték Iannone teljes jóhiszeműségét, valamint azt, hogy nem volt tudatában az étel szennyezettségének.

"Ezek fényében értelmetlen a kiszabott büntetés. A bírák saját indokai alapján Andreát fel kellett volna menteni, mint más sportolókkal tették, akik hasonlóan jártak szennyezett étkekkel. Egyúttal komoly reményeket táplál bennünk a fellebbezéssel kapcsolatban, bízunk benne, hogy ez gyorsan lezajlik majd" - fogalmazott Massimo Rivola.

Hangsúlyozta: azt akarják, hogy Iannone újra Apriliára ülhessen.

Kiemelt fotó: Andrea Diodato / NurPhoto / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!