Magyarország az összes EU-s közbeszerzési eljárás dokumentációját feltölti az Európai Bizottság honlapjára, szemben számos másik uniós országgal, ezért tűnik úgy, hogy nálunk több a szabálytalanság

- mondta Bánki Erik, a Parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke az ATV Csatt című műsorában a Reuters hírére, miszerint az EU a magyar közbeszerzések módosítását követeli, hogy megelőzzék a "rendszerszintű visszaéléseket".

Kapcsolódó

A közbeszerzési törvények szigorítását követeli Magyarországtól az EU

A Reuters birtokába került dokumentum szerint azonnali változást sürgetnek.

A Reuters birtokába került dokumentumok szerint a magyar kormánynak még azelőtt kellene finomítania a törvényeken, hogy hozzáférne a járvány miatt létrehozott 750 milliárd eurós helyreállítás alap ráeső részéhez.

A gyakorlatban nem kielégítő a közbeszerzési verseny, ez pedig összefügg a szisztematikus szabálytalanságokkal, melyek az EU történetének legkomolyabb pénzügyi korrekcióihoz vezettek 2019-ben

- olvasható az EU által megküldött levélben.

Az uniós csalás elleni szervezet, az OLAF tavalyi jelentése szerint Magyarországon 2015-2019 között az uniós források csaknem 4 százalékát szabálytalanul költötték el, miközben az uniós átlag 0,36 százalék, és a második legrosszabb, szlovák eredmény is 0,53 százalék.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!