Arról, hogy mi történt vele az utóbbi időben, azt mondta: „Nyilván változtak a körülmények… és nem javultak”,


Balog Zoltán református püspök hibásnak nevezte saját döntését a kegyelmi ügyben – erről beszélt a Blikknek adott rövid interjújában. A püspököt egy könyvbemutató előtt sikerült elérnie a lap munkatársainak.

Balog elmondta, hogy személyes ügyként tekint arra, találkozott-e Novák Katalinnal a kegyelmi botrány kirobbanása óta, és úgy gondolja, hogy ez nem tartozik a nyilvánosságra. A legtöbb kérdésre nem kívánt válaszolni, inkább egy korábbi, a 777.hu-nak adott interjújára hivatkozott, ahol – saját bevallása szerint – már mindent elmondott.

A püspök hangsúlyozta, hogy mivel visszavonult a munkája nagy részéből, és már nem országos egyházi vezető, értelemszerűen nem tudja ugyanolyan intenzitással végezni lelkipásztori munkáját, mint a botrány előtt.

– mondta a Blikk kérdésére. Arra a kérdésre, hogyan élte meg ezt az érzelmi változást, nem akart részletesen válaszolni. „Abban a közösségben, ahol én is tag vagyok, beszélünk ezekről a lelki dolgokról. Rögös úton járunk, de bízom benne, hogy előre megyünk” – tette hozzá.

Balog azt is megemlítette, hogy nem gondolta volna, hogy 50 felett az élet még tartogathat olyan fordulatokat, amelyek jelentősen megváltoztatják az embert, de a kegyelmi ügy ezt is felülírta, és sok minden átalakult benne is.

A könyvbemutatón Balog Zoltán Káli Horváth Kálmán roma képzőművész most megjelent kötetét méltatta, hangsúlyozva, hogy nem püspökként, hanem barátjaként van jelen az eseményen.

– fogalmazott Balog.

A videót ITT lehet megnézni.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!