Az Allen & Overy ügyvédi iroda M&A Insights jelentése szerint tavaly a határokon átnyúló ügyletek értéke 27 százalékkal csökkent 2018-hoz képest. Világszinten a 10 legnagyobb ügyletet országon belül kötötték. Az összes tranzakció értéke 7 százalékkal esett vissza, bár 2019 így is az elmúlt évtized harmadik legerősebb éve volt, és a globális ügyletek harmadának értéke meghaladta a 10 milliárd dollárt.

Lengyel Zoltán, a nemzetközi ügyvédi iroda hazai partnere kiemelte: a visszaesés ellenére továbbra is jelentős a nagy értékű ügyletek aránya, ami a befektetők bizakodását mutatja.

Így kavarhatnak be a rokonok cégei a családi vállalkozásoknak

A bejelentésköteles összefonódásokat a GVH engedélyezi, mulasztás esetén komoly bírság is kiszabható.

Az eladók pozíciói kissé romlottak 2018-hoz képest, a szerződésekben a vevők érdekei a korábbiaknál hangsúlyosabban jelentek meg. A tranzakciók lezárása, így a tulajdonosváltás egyre több időbe kerül a szigorodó szabályozó-hatósági feltételek miatt - írta az MTI.

Válságra készülnek?

A szakértő úgy látja, hogy a 2008-as válság tanulsága miatt az M&A-piac is óvatosabb, de világszintű válság jeleit egyelőre nem mutatja. Az adásvételek árazásában ennek ellenére megfigyelhető, hogy a vevők felívelő gazdasági ciklus végére, és a cégek értékének visszaesésére készülnek. Az is egyre gyakoribb, hogy a kockázatmegosztás céljából konzorciumba tömörülnek.

Világszinten a legkeresettebbek a technológiai és energetikai cégek, valamint az adatgazdálkodási és egészségipari vállalatok.

Lengyel Zoltán szerint egyes ágazatok piacát korlátozhatja a szabályozói környezet változása és az állami szerepvállalás. Emiatt a külföldi befektetők az egészségügyet kockázatosabbnak tekinthetik, mint a belföldi szereplők, akik jobban ismerik a helyi lehetőségeket.

A közép-európai felvásárlási és cégegyesülési piacon újdonság egyes ázsiai befektetők megjelenése, Magyarországon pedig az várható, hogy a cégtulajdonosok nemzedékváltása a következő években mutatkozik majd meg igazán a vállalati adásvételekben

A világpiacon egyre meghatározóbb befektetői elvárás a környezeti-társadalmi felelősségvállalás, és a profitérdeken túli szempontok jelentősége hosszú távon is megmaradhat. Lengyel Zoltán szerint befektetési rangsorokat és döntéseket határozhat meg, hogy a nyereség fenntartható módon, fenntartható forrásokból származzon.

Kiemelt fotó: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!