Az elmúlt négy napban a Kormányhivatal megküldött adatai szerint tovább romlott a fertőzésszám, 71 új covid fertőzött és 155 kontakt személy került karanténba. A heti összesítés szerint ez volt eddig a járvány legrosszabb hete, ami az új beazonosított fertőzésszámot jelenti, a hét napi átlaga 16,8 volt, közölte Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere vasárnap Facebook-oldalán.


Mint fogalmazott, a helyi kórházban továbbra is kismértékben, de stabilan emelkedik a betegszám, a hétvégén már 80 covid-beteg volt, akik közül 13-an voltak lélegeztető gépen. A napi 7-8 új esetszám és a napi halálozási szám sem csökken.

Intézményeinkben is tovább terjedt a fertőzés. Köszönöm a szülők felelős magatartását, az intézményekben érezhetően kevesebb a gyermek, amióta kértem őket, hogy aki teheti, most szülői féltés igazolással ne vigye gyermekét 1-2 hétig bölcsibe, óvodába és iskolába

- írta.

Csach Gábor újabb levelet írt, immáron az intézményekben rendkívüli szünet elrendelésére jogosult Oktatási Hivatalnak is, kérve a hét közepén a Tankerület és a Kormányhivatal illetve a Megyei Védelmi Bizottság felé szóló döntési javaslatok kieszközlését a soron kívüli tesztelésről, nevezett intézmények, de legalább a 7-8. osztályok bezárásáról a városban.

Továbbá kértem a szülői féltés miatt gyermekükről gondoskodók részére, hogy a diákok hiányzások (30% tantárgyi, 250 félévi) miatti vizsgakövetelményeire ne a békeidőkben a lógások elkerülése miatt létrejött jogszabályi szigort alkalmazzák

- tette hozzá.

Koronavírus - Még több hír a témában

Merkely Béla: Minden második értesített elutasítja a vakcinát

Szomorúnak nevezte ezt a helyzetet.

Koronavírus: átlépte a halottak száma a 15 ezret

Gulyás: Gyurcsány és Karácsony egy gyékényen árul


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!