Szombaton a Blikk írta meg, hogy visszatér a politikába Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök, aki a Momentumot segíti tanácsaival. Fekete-Győr András pártelnök a lapnak azt mondta, hogy a 2022-es kampány előtt több embert is felkértek, akik főként a szakpolitikusaik felkészítésében fognak segíteni. Bajnai Gordon volt kormányfő is besegít az ellenzéknek.


Bajnai Gordon vasárnap délben Facebook-oldalán kommentálta az újságcikket. Posztjában arról ír, hogy kényelmetlen helyzetben találta magát, ezért meg kell szólalnia. Állásfoglalását hét pontban foglalta össze. Emlékeztet: 2014 óta a belpolitikától hátralépett, a szakmájában, külföldön dolgozik egy nemzetközi cég egyik vezetőjeként.

Immáron civilként, volt kormányfőként viszont azóta is aktívan támogattam azokat a bátrakat, akik hitelesen küzdenek Magyarország polgári, európai jövőjéért, az országot 10 éve maga alá gyűrő maffiakormány leváltásáért

- írja, hozzátéve: ezért segítette a kezdetektől Karácsony Gergő főpolgármesteri kampányát.

Ezért ajánlottam az EP kampányban nyilvánosan Jávor Benedeket, Molnár Csabát, Dobrev Klárát, Donáth Annát, Újhelyi Istvánt. Ezért beszélgettem az elmúlt három évben néhányszor Fekete-Győr Andrással a kormányzati tapasztalataimról. Hozzáállásomban nincs és nem várható változás: a pártpolitikában nem tervezek részt venni, viszont az általam régóta sürgetett ellenzéki összefogás hiteles szereplőit, ha ezt igénylik, mindenkor támogatni fogom. Ezen túlmutató politikai ambícióim nincsenek

- szól a felsorolás utolsó négy pontja.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!