A videós oldalon majdnem 7 millió feliratkozóval rendelkező pár Siamand Mustafa és felesége Shahad nemrégiben megosztott egy videót, amiben eljátszották egy nem túl komolyan vehető jelenetet, ami miatt eljárás indulhat ellenük.


A Daily Star beszámolója alapján a felvétel azt mutatja be, miként fedik fel a születendő gyermekük nemét a család tagjai Kheopsz fáraó piramisánál, amit a videóban bemutatottak alapján amiatt festenek kékre fénnyel, hogy a baba fiú lesz.

Valójában azonban a máj világnapja alkalmából festették világították be kék színnel a piramisokat.

A lap azt írja, a férfi a videóban úgy fogalmaz, napokat töltött azzal, hogy engedélyt szerezzen a dologhoz.

Ezt követően heves vita robbant ki a közösségi médiában arról, hogy miért engedték meg, hogy a piramisokat kék fénybe öntsék egy születendő gyermek nemét felfedő parti alkalmából.

Mohamed Abdelaziz, a piramisünnepségeket szervező cég vezetője azt mondta, hogy az egész videó egy hamisítvány volt.

Az Idegenforgalmi és Régiségügyi Minisztérium és az Egészségügyi Minisztérium koordinálásával néhány nappal ezelőtt a piramisok kék és narancssárga színben világítottak a máj világnapja, valamint a hepatitis C egyiptomi felszámolásának ünnepe alkalmából.

Kiemelte, hogy a piramisokat nem használják reklámozásra, és hozzátette, hogy "a piramisok területén nem tartanak magánpartikat". Abdelaziz azt is megerősítette, hogy jogi lépéseket tesznek a videó miatt.

Walid al-Batouty, az idegenforgalmi miniszter korábbi tanácsadója pedig azt mondta:

A szíriai YouTuber által elkövetett kitalált cselekmény egy félrevezető videót népszerűsít, amelyben az újszülöttje nembejelentő bulija alkalmából világítják meg a gízai piramisokat. Ez nem más, mint egy egyértelmű, hamis hírnévszerzés érdekében kreált hazugság.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!