Hiába előzte meg a Bahreini Nagydíj utolsó köreiben Lewis Hamiltont, Max Verstappennek vissza kellett adnia az első helyet, utána pedig már nem tudta levadászni ellenfelét, így a hétszeres világbajnok nyerte meg a Forma-1 idénynyitóját. Bár a történtekből a Mercedes jött ki győztesen, még Toto Wolff is úgy nyilatkozott, hogy tisztább szabályok kellenek a későbbiekre.

Na, de mi is történt pontosan?

A bahreini pálya négyes kanyarjának kiszélesítésével előnyhöz lehetett jutni, a pénteki szabadedzések után felhívták erre a versenyzők figyelmét, hogy aki az időmérőn így tesz, annak automatikusan törlik a köridejét. Hamiltonék ugyanakkor úgy értelmezték, a futamon már nem szankcionálják, ha valaki kiszélesíti a pályát, a brit pedig a mezőny többi tagjával ellentétben így is tett. A ferraris Charles Leclerc is úgy nyilatkozott később, hogy azt az információt kapták, nem büntetik őket ezért a versenyen. Volt, aki megszámolta: a címvédő 29-szer hagyta el a pályát négy kerékkel az említett szakaszon.

Ennyi idő után figyelmeztették a versenybírók a Mercedest, hogy összeszedhetnek egy büntetést a későbbiekben, Hamilton versenymérnöke pedig ezt követően kérte meg a pilótát, hogy onnantól kezdve úgy vegye be a négyes kanyart, ahogyan az időmérőn is tette.

Egész futamon ezt csináltam, ez egy baromság

- értetlenkedett a csapatárdióban Hamilton.

Kapcsolódó

Hamilton óriási menekülése egyben figyelmeztetés is volt

Fog még vitát generálni a Bahreini Nagydíj.

A futam hajrájában aztán Verstappen épp ebben a kanyarban hagyta el a pályát előzés közben, ami után egyből rászóltak a fülére, hogy ezzel jogosulatlan előnyhöz jutott és vissza kell adnia az első helyet. "Verseny alatt szóltak nekem, hogy páran szélesen veszik azt a kanyart, tegyek én is így. Aztán azt mondták, ne csináljam. Nem értem. Időmérőn, természetesen, törölték a köridődet, ha elhagytad a pályát. Futamon pedig voltak, akik figyelmeztetést sem kaptak" - mondta a holland.

Azt is gondolhatnánk ezek után, hogy futam közben változtak a szabályok, a versenyigazgató Michael Masi szerint azonban szó sincs erről, ők pénteken világosan elmondták, mi vonatkozik a későbbiekre: a jogosulatlan előnyszerzésre koncentrálnak a futamon. Így amikor Verstappen előzött, egyből jelezte a Red Bullnak, hogy vissza kell adni az első helyet. A csapat egyébként megkockáztathatta volna, hogy Verstappen az élen fut be és kap egy öt-, vagy tízmásodperces büntetést, a holland pilóta fel is vetette ezt a Red Bullnak.

Miért nem hagytatok menni, ember? Az öt másodpercet kiautóztam volna. Inkább veszítettem volna el úgy az első helyet, mint legyek így második

- mondta a csapatrádión.

Akárhogy is, abban mindkét csapat egyetért, hogy a szezon további részében sokkal világosabban kell megfogalmazni a versenyre vonatkozó előírásokat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!