A Badacsonytomajt 18 éve vezető polgármester simán vette a legutóbbi akadályt, amikor 2019-ben újra megválasztották, ráadásul a tavalyi kampányt is komolyabb megrázkódtatás nélkül úszta meg. A függetlenként induló Krisztin N. László ötödször is nyert, miközben a családja a Fidesz támogatását is élvezte: Krisztin felesége idén a kormánypárt városi elnöke lett, Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő, a Fidesz választókerületi elnöke pedig gyakori vendég a helyi vezetőknél.

A szokásos ügymenet idén a nyár elején borult fel, miután a 24.hu megírta, hogy Krisztin új alpolgármestere, aki fő kampánytámogatójaként került 2019-ben a posztra, több ügyben is gazdasági előnyszerzésre használhatta a befolyását. A polgármester a kedden tartott lakossági fórumon külön meg is emlékezett a támadásokról. Meglátása szerint ezek mögött olyan helyi emberek állnak, akik nem segíteni, hanem gátolni akarják a település fejlődését, a nagypolitikai ugyanis azt szereti, ha béke van, a zűrök és balhék nem segítik, hogy újabb pénzek érkezzenek Badacsonytomajra.

Az alpolgármester saját zsebre eladta a telket, Badacsonyban kitört a belháború

Zúgolódnak a képviselők az alpolgármester szerződésszegése miatt, a polgármester magyarázkodása sem nyugtatta meg a kedélyeket.

Krisztin érdemben azonban nem beszélt a balhékról, így azt sem mondta el, hogy a Tapolcai Rendőrkapitányság október elején nyomozásba kezdett Hartai Béla alpolgármester telekügyletével kapcsolatban. A rendőrség tájékoztatása szerint csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folyik a vizsgálat ismeretlen tettes ellen. Hartai az önkormányzattól kapott meg jutányos áron turisztikai fejlesztés céljára egy kiváló helyen fekvő futballpályányi területet. A megállapodás keretében azt ígérte, hogy 2022-ig milliárdos beruházással pincesort épít az ingatlanra, ám e helyett az idén tavasszal feldarabolta a telket, majd a nagyobb részét egyetlen kapavágás nélkül eladta egy harmadik félnek. A rendőrség Polt Péter jelzésére kezdte el a nyomozást, a legfőbb ügyész ugyanis feljelentésként értékelte a DK-s Vadai Ágnes parlamenti kérdését.

A polgármester állítása szerint nem tudott arról, hogy hivatali helyettese felrúgta a saját önkormányzatával fennálló szerződését, pedig az ügynek jelentős anyagi vonzata lehet a település számára. Az eredeti megállapodás ugyanis kimondta, hogyha határidőre nem készül el a beruházás, akkor Hartainak 20 millió forint kötbért kell fizetnie az önkormányzat számára. Az úgynevezett meghiúsulási kötbér jogosságát az augusztusi testületi ülésen az önkormányzat ügyvédje is megállapította, Hartai azonban azóta sem fizetett, így az ügyben várhatóan a bíróságnak kell majd döntenie.

A város központjában lévő ingatlan körüli látványos kavarás felbolygatta a badacsonytomaji közéletet. Új Facebook-oldal is született, amely rendszeresen jelentet meg olyan információkat, amelyek kellemetlen perceket okozhatnak a városvezetésnek. Ezen az oldalon hozták nyilvánosságra például azt a tulajdoni lapot, amely azt bizonyíthatja, hogy az imént említett ügyvéd alig néhány nappal azt követően kapott meg egy földterületet saját borászata mellett Hartai alpolgármestertől, amikor a strandbüfékre kiírt, majd többször módosított közbeszerzés Hartai korábbi vállalkozása számára kedvező módon zárult le. A dokumentumot aztán rövid időn belül eltávolították a Facebook-oldalról, mert az ügyvéd perrel fenyegetőzött. (Vadai Ágnes néhány napja a strandbüfé-pályázat ügyében is Polt Péterhez fordult, válasz azonban még nem érkezett.)

E közben aktivizálta magát a város előző alpolgármestere is. Orbán Péter, aki 2014 és 2019 között töltötte be a posztot, az Európai Uniós csalás elleni hivatalánál, az OLAF-nál jelentette fel a város legnagyobb költségvetésű projektjét, amelyből ugyan még nem valósult meg semmi, de Orbán állítása szerint közel 20 millió forintot kifizettek belőle a polgármester munkatársainak.

Badacsonytomaj 2018-ban nyert 2 milliárd 435 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást. A jelentős összegű keretet "Badacsony turisztikai attraktivitásának fejlesztésére" kapták. A tervek arról szóltak, hogy a Balaton-part és a város szimbolikus épületének számító Tátika megújítására költik majd, lesz belőle információs iroda, közösségi tér és a badacsonyi borvidék borászati-szőlészeti kultúráját bemutató gasztroközpont. Krisztin N. László 2018 decemberében a CsodálatosBalaton.hu-nak adott interjújában azzal dicsekedett, hogy 2020 nyarára "rá sem lehet majd ismerni a településre", mert már a megszépült terület várja a látogatókat.

A beruházás jelenleg még a tervezési fázis előkészítésénél tart, de az önkormányzat munkatársai - a jegyzővel együtt tízen - már 2018-ban fejenként több millió forintot kaptak projektmenedzsment címén. Majd néhány hónappal később az önkormányzat egy külsős céget is megbízott a projektmenedzsment feladatok elvégzésével.

Információink szerint az OLAF szeptember végén jelezte Orbán Péternek, hogy eljárást indított a közbeszerzések ügyében.

A pályázat ügyét a Közbeszerzési Hatóság is vizsgálja, a hatóság honlapja szerint ebben az ügyben több tételben is indult eljárás. E mellett azonban szeptemberben a Pénzügyminisztérium kérésére a Badacsonytomaj zöld város kialakítása című TOP-os pályázat útépítési és csatorna-kivitelezési munkáinak szerződései is a hatóság elé kerültek. Az önkormányzat 612 millió forintot kapott arra, hogy a köztereket környezettudatos, család- és klímabarát módon újítsa meg.

Kiemelt kép: H. Szabó Sándor /MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!