Babos Tímea három szettben kikapott a spanyol Aliona Bolsova Zadoinovtól a Roland Garros női egyes selejtezőjének harmadik, utolsó fordulójában.


A világranglistán 138. magyar teniszező a montenegrói Danka Kovinic (183.) és az olasz Martina Trevisan (157.) után a WTA-rangsor 140. helyezettjével találkozott a kvalifikációban.

A beszámolók szerint az ellenfél kezdett jobban, kétszer is elvette Babos adogatását, és 31 perc alatt szettelőnybe került. A folytatásban hasonlóan simán alakult a játék, de ezúttal a magyar teniszező volt fölényben, és egyre inkább javuló teljesítménnyel egyenlített.

A döntő felvonásban Babos brékkel kezdett, de utána kétszer is elveszítette saját szervajátékát. Bolsova Zadoinovnak 5:2-nél négy meccslabdája volt, ezeket Babos hárította, de ellenfele a következő játékban, közel két óra után már lezárta a összecsapást. A magyar játékos 2018-ban a főtábla nyitófordulójában búcsúzott.

A főtáblára jutáshoz három mérkőzést kellett nyerni. Korábban Stollár Fanny és Balázs Attila is kiesett a selejtezőben. Fucsovics Márton a férfiaknál ott lesz a főtáblán.

Eredmény, női selejtező, 3. forduló:

Aliona Bolsova Zadoinov (spanyol)-Babos Tímea 6:2, 2:6, 6:3

Kiemelt fotó: Kevork Djansezian/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!