A második helyen kiemelt Babos Tímea kikapott a döntőben a 125 ezer dollár (37,5 millió forint) összdíjazású tajvani keménypályás női tenisztornán.


A világranglistán 104. játékos - aki a hónap elején megvédte címét párosban a WTA-világbajnokságon - előzőleg már kétszer is győzött Tajvanon:

2015-ben a jelenlegihez hasonlóan 125 ezres Taipei WTA Challengeren, majd tavaly februárban a 250 ezer dolláros Taiwan Openen ünnepelhetett, amely azóta már a thaiföldi Huahinbe költözött.

A mostani döntőben Babos a harmadikként rangsorolt orosz Vitalija Djacsenkóval (108.) találkozott, pályafutása során először. A 29 éves ellenfél, aki 71. is volt a világranglistán, 2014-ben szintén megnyerte a tajvani kisebb tornát, 2018-ban pedig a harmadik fordulóig jutott Wimbledonban.

A 26 esztendős Babos remek kezdéssel 3:1-re elhúzott, ám ezután megtorpant, kétszer is elvesztette az adogatását, és ellenfele sorozatban öt gémet nyerve hozta a nyitószettet. A folytatásban a Tajvanon tavaly elődöntős Djacsenko rögtön brékelt, és nemsokára már hétjátékos szériánál tartott.

A soproni teniszező 2:3-nál ápolást kért, de ez sem segített, az orosz rivális 1 óra 10 perc alatt nyert úgy, hogy az utolsó 13 gémből 11 az övé lett.

Babost vigasztalhatja, hogy hétfőn várhatóan a 90. helyre jön fel a WTA-rangsorban.

Eredmény, döntő:

Vitalija Djacsenko (orosz, 3.)-Babos Tímea (2.) 6:3, 6:2

Kiemelt kép: JULIAN FINNEY / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!