Babos Tímea három szettben legyőzte az olasz Martina Trevisant a francia nyílt teniszbajnokság női egyes selejtezőjének második fordulójában.


A világranglistán 138. magyar teniszező a montenegrói Danka Kovinic (183.) után a selejtező második körében Trevisannal (157.) találkozott, aki még sosem szerepelt Grand Slam-torna főtábláján.

Az ellenfél kezdett jobban, 2:0-ra meglépett, ám ezután Babos kétszer is elvette az adogatását, és negyven perc alatt szettelőnybe került. A folytatásban a rivális 4:1-re elhúzott, majd 5:2-nél ismét brékelt, és mivel Babos játszmalabdánál beütötte harmadik kettős hibáját, Trevisan bő másfél óra elteltével kiegyenlített.

A döntő felvonásban két gyors brékcserére is sor került, majd Babos 5:5 után ismét elvette olasz ellenfele adogatását, és végül az első meccslabdáját kihasználva megnyerte a 2 óra 34 perces találkozót.

A magyar játékos tavaly a főtábla nyitófordulójában búcsúzott. A főtáblára jutáshoz - amelyen magyar részről alanyi jogon csak Fucsovics Márton szerepel - három mérkőzést kell nyerni.

Babos következő ellenfele a világranglista 140. helyén álló, moldáv származású, de spanyol színekben versenyző Aliona Bolsova Zadoinov lesz.

Korábban Stollár Fanny és Balázs Attila is kiesett a selejtezőben.

Eredmény, selejtező, 2. forduló:

Babos Tímea - Martina Trevisan (olasz) 6:4, 2:6, 7:5


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!