Csehország fennállása óta soha nem volt kitéve ilyen nehéz próbatételnek, mint a mostani koronavírus-járvány - jelentette ki Andrej Babis miniszterelnök az ország lakosságához intézett hétfő esti beszédében, amelyben elnézést kért a kormánya által elkövetett hibákért is.


A miniszterelnök közölte: senki nem volt felkészülve egy ilyen helyzetre, az egész világ még csak most tanulja, hogyan reagáljon a kihívásra. Emellett beismerte, hogy kormánya a helyzet kezelésekor hibákat vétett, illetve problémákat is okozott.

Ezen hatalmas pandémia kezelését az egész világ, és mi is, önök is, csak most tanuljuk. Ezért kérem, bocsássák meg nekünk a részleges hibákat vagy problémákat. Egész sor van belőlük. Nyilvánvaló. Ez egy válsághelyzet, amelyre Európa egyetlen országa sem volt felkészülve.

Andrej Babis azt mondta, az utóbbi napokban foganatosított rendkívüli intézkedések hosszabb ideig is eltarthatnak, mint ahogyan azt a kormány tervezte. Kifejezte meggyőződését, hogy ezek az intézkedések rövidesen meghozzák a várt eredményeket, és az ország úrrá lesz a helyzeten.

Köszönetet mondott mindenkinek, kiemelten az egészségügyi dolgozóknak, a rendőrségnek, a tűzoltóknak, a katonaságnak és az önkénteseknek áldozatos munkájukért. Ugyanakkor biztosította a lakosságot, hogy a hatóságok továbbra is mindent megtesznek a járvány terjedésének megakadályozása érdekében.

"Türelmet és megértést kérek mindenkitől. Közös erővel biztosan úrrá leszünk a problémákon" - hangsúlyozta a kormányfő beszédében, amelyet a közszolgálati Cseh Televízión kívül a két legnagyobb kereskedelmi csatorna is közvetített.

Kiemelt kép: AFP/Nicolas Economou/NurPhoto


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!