Több könnyítést vezettek be a családtámogatásoknál, így például

a babaváró támogatást a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet alatt született gyermekek után utólag, a veszélyhelyzet utáni két hónapban is lehet igényelni

- idézi az MTI az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárát, aki pénteken a TV2 Mokka című műsorának nyilatkozott.

Valkó András hitelszakértő szerint ez azért nagy segítség, mert „sokan a vírus miatt nem mertek/akartak bankba menni, így viszont ők sem fognak elesni ettől a kedvező lehetőségtől.”

Novák Katalin azt mondta, hogy a lejáró határidőket kitolták a veszélyhelyzet utánra, valamint a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és a babaváró támogatás életkori határait is meghosszabbították a veszélyhelyzetet követő 30 napig.

hirdetés

Előbbiek egyik feltétele a folyamatos munkaviszony, ezért aki a járvány miatt elveszíti állását, a veszélyhelyzet időszakát, legfeljebb hat hónapot beszámíthat munkaviszonyként - emelte ki. Hozzátette: a veszélyhelyzet után legfeljebb három hónap áll a rendelkezésre munkát találni, ez alatt még nem szakad meg az addig megszerzett jogosultsági időszak.

A könnyítések között említette még, hogy a hiteltörlesztési moratórium érvényes a csok-kölcsönre és a babaváró támogatásra is. Utóbbi esetében pedig lehetővé tették, hogy a feleség meghatalmazásával a férj egyedül is igényelhesse a bankfiókban a hitelt.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a családtámogatások továbbra is elérhetők, és az érdeklődés is változatlan irántuk. Novák Katalin beszélt arról is, hogy a közelmúltban elindult a www.onkentes.gov.hu, amelyen szervezetek toboroznak önkénteseket. A segítséget nyújtók a honlapon megnézhetik, miben tudnak segíteni a környezetükben, a segítségre szorulók pedig a szervezeteknek jelezhetik, mire van szükségük - ismertette az államtitkár.



hirdetés