Hét iskolást fenyegettek gázpisztollyal. Az egyik elkövető diák már elmúlt 14 éves, így őt meg is gyanúsították, mert már felelősségre vonható fiatalkorúként.


Újabb elkövetőt fogott el a rendőrség a 13-14 éves budapesti általános iskolásoknak az ügyében, akiket megaláztak, letérdeltettek és gázpisztollyal fenyegettek a XVI. kerületben az iskolatársaik. Ezzel már hárman vannak a beazonosított elkövetők.

Négy szülő tett feljelentést, a 24.hu birtokába jutott egy felvétel, amin az látható, hogy a dákok letérdeltetnek egy fiút, majd megcsókoltatják vele a cipőjüket.

Az áldozatok, illetve az elkövetők többsége a Centenáriumi Általános Iskolába és a Móra Ferenc Általános Iskolába jár.

Az egyik feljelentést tevő szülő ezt mondta a lapnak:

Eddig két 13 éves elkövetőről tudott a rendőrség, most beazonosították harmadik társukat is, aki betöltötte a 14 életévét, ezért őt meggyanúsították a nyomozók.

"A folyamatban lévő nyomozás során három feltételezett elkövetőt, egy fiatalkorút és két gyermekkorút azonosítottak a rendőrök. A fiatalkorút kényszerítés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként, míg a két gyermekkorút tanúként hallgatták ki"

– közölte a lappal a BRFK.

Eddig hét sértettről tudnak, és egyik gyermeknek sem lett nyolc napon túl gyógyuló sérülése.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!