Lehet-e elég okos és előrelátó az ember, hogy élete utolsó időszakára - ha drágán is - megnyugtató, gondoskodó környezetbe kerüljön? Megtörténhet-e mégis, hogy akkor kerül veszélybe a biztonsága, amikor egészsége, szellemi ereje hanyatlása, nyugdíja értékvesztése miatt már kiszolgáltatott?

A Gesztenyeliget Nyugdíjas Lakócentrumba költöző idős emberek és gyermekeik éveken át úgy hitték: nekik sikerült. A hatvanas éveiben járó Kiss Gábor édesapja például 96 éves, ő a legidősebb lakó a Gesztenyeligetben. Nyolcvankilenc éves feleségével 2011-ben Sopronból költöztek a szegedi idősotthonba, és hét éven át gyönyörű környezetben, komfortos körülmények között, orvosi és nővéri készenlét mellett élték napjaikat. Egyik napról a másikra zuhant rájuk a hír, hogy az otthont működtető HAG Invest Kft. a duplájára akarja emelni a bentlakásukért fizetett havi díjat, majd nem sokkal később, hogy a cég felszámolás alá került, új tulajdonosnak fogják eladni a fejük fölött a házat.

Ijedelmüket fokozta, amikor levelet kaptak a felszámoló, a Rose Consulting Kft. vezetőjétől, Gacsó Jánostól, hogy önként mondjanak le arról a 13 millió 760 ezer forintról, amit a beköltözés előtt befizettek a HAG Invest Kft.-nek. Ha nem teszik, a felszámoló "haladéktalanul intézkedik egyrészről a szerződés megszüntetéséről, másrészről pedig az apartmannak az adós társaság birtokába történő visszaadása iránti jogi lépések megtételéről".

Fotó: Ujvári Sándor

Bonyolult jogi szöveg, de nehéz másként értelmezni, mint fenyegetésnek: ha nem mondanak le a közel 14 millió forintról, amelynek visszafizetését a holtig tartó lakáshasználatról szóló szerződésben vállalta a lakóotthonos cég ügyvezetője, akkor a felszámoló kiteszi őket a lakásból. Jogász ismerősük azt tanácsolta: ne járuljanak hozzá önként, hogy megváltoztassák az élő szerződést. Ha ez nem tetszik a felszámolónak, forduljon bírósághoz. Nyilván nem akar, mert egy ilyen per évekig eltart, és amíg per alatt áll az ingatlan, nem tudja eladni új befektetőnek.

Kiss Gábor szerint a gazdasági válság után, amikor nehéz volt hitelhez jutni, és magasak voltak a kamatok, azt a pénzt nyolc évig ingyen használta a tulajdonos. Kissék nem írták alá a szerződés módosítását, mert az sem garantálná, hogy a szüleiket ne tegyék ki a jó helyről. A felemelt rezsit viszont pontosan fizetik, máskülönben egyoldalúan felmondhatják a lakáshasználati szerződésüket.

A Mórahalmon lakó Romák Józsefék visszafizetési ígéret nélkül fizettek be 2016-ban 8,5 millió forintot. Ők be sem költözhettek, és most veszni látszik a pénzük is. Romákék egyetlen gyermeke januárban lesz 50 éves. Mozgássérülten született, Csikériáról felköltöztek vele Budapestre, hogy speciális iskolába tudják járatni. Sikeres lett, nyomdai informatikus, a munkahelye mellett saját céget is alapított. Harmincegy éves korában autóbaleset érte, öt hónapig kómában volt.

Hallottam, hogy a kórházban azt kérdezik: ki ápolja, hogy még mindig él?

- sírta el magát az édesanyja.

Attól kezdve a szülők teljes életüket a fiúnak szentelték. Mórahalomra költöztek, mert állandó görcs kínozza, és a gyógyvíz segít valamennyit ezen. De az édesanya már nem tudja a vízbe bevinni, egy helyi fiatalembernek fizetnek, hogy segítsen. Szinte már csak az agya él a fiuknak. Speciális számítógépet használ, azon dolgozik, olvas, tudományos filmeket néz.

"Néha azt mondja: miért nem hagytatok meghalni? Vállaltuk, hogy mindent megteszünk érte. Csak attól félünk, mi lesz, ha még idősebbek leszünk, vagy egyikünk meghal. Ezért akartunk beköltözni a Gesztenyeligetbe. Hármunknak földszinti, nagyobb apartmant szerettünk volna, kicsit átalakítva, hogy mozogni tudjon benne a kerekes székkel."

Fotó: Ujvári Sándor

Ambrusné Nagy Zsuzsanna ügyvezető személyesen ment Romákékhoz a pénzért. Megállapodtak, melyik helyiség lesz az övék - de azt azóta sem alakították át. Romákéknak nagy szükségük lenne a pénzre, mert anélkül nem tudnak más megoldást keresni -, de a felszámolásban ők is D-kategóriás hitelezők lettek, akiknek "jár a pénz, de nem jut".

A Gesztenyeliget lakói közül kiválasztódott három személy: egy jogász, egy gazdasági szakember és egy pszichológus, akik fölvállalták sorstársaik képviseletét. A cég tulajdonosa, Ambrus János ügyvéd a gazdasági nehézségek napvilágra kerülése idején megvált minden nagy értékű személyes vagyontárgyától - szerintük azért, hogy ne lehessen tőle elperelni semmit. Egyikük, Szebenyi Gábor ügyvéd szerint szándékosan vitték csődbe a céget. Szerinte a felszámolással polgári jogilag legalizálják a pénzek eltűnését, mert a hitelezők, köztük az állam és a bankok csak annyi pénzt fognak megkapni, amennyi az ingatlan értékesítéséből befolyik. Később a felszámoló képviselője is megerősítette:

1,5 milliárd forint adósság áll szemben a jó esetben 1 milliárdot érő vagyonnal.

Szebenyi doktornak információi vannak számviteli szabálytalanságokról, amelyekről tájékoztatta a felszámolót. A lakók képviselői előtt fölrémlett egy - a gazdasági életben nem ritka - forgatókönyv. Az épület másik részében működik egy forgalmas, ennek ellenére egyre rosszabb pénzügyi helyzetbe kerülő orvosi vállalkozás, a Dr. Marron magánklinika. A nyilvánosan elérhető cégadatokból következően több végrehajtás folyik a magánklinikát működtető Derko-Med Kft. ellen, van realitása, hogy hamarosan utóbbi is a HAG Invest sorsára jut. A Derko-Mednek jelenleg is Ambrus János az ügyvezetője.

A magánklinika 2018-ban magas árbevétel mellett veszteséges volt. Már a Gesztenyeligetben is van jobb üzlet annál, mint hogy a megürülő helyekre újabb milliókért újabb lakókat költöztessenek be. Az utóbbi időben utolsó hónapjaikat élő, súlyos betegeket vettek föl, 200-300 ezer forintos havi díjért. A mozgásképtelen, olykor jajgató betegekkel megváltoztatják a ház hangulatát. Ahogyan az egyik lakó fogalmazott:

Nem arra szerződtünk, hogy siralomházban éljünk.

Fotó: Ujvári Sándor

Az idősotthon és a magánklinika több ponton kapcsolódik - például a klinika helyiségeit és egyes gépeit a HAG Invest Kft.-től bérlik. Vagyonrészeiket együtt érné meg megvásárolni - egyes feltételezések szerint strómanok útján akár ugyanaz a tulajdonosi kör is lehet a vevő, amelynek kezén csődbe kerültek, illetve kerülhetnek az adóssággal terhelt cégek. Az lenne az igazán nagy üzlet, ha megszabadulnának a milliárdos adósságtól, és a bent élő időseknek vagy jelentősen felemelnék az alapszolgáltatási díját, vagy kiszekálnák őket a lakásokból, hogy azokat a magánklinika betegeinek, illetve módos családok haldoklóinak adják ki - nagyobb haszonnal.

Kérdés azonban, hogy ha a háttérben lennének is ilyen szándékok, a felszámoló támogatná-e őket. A lakók árulkodó jelnek tekintették, hogy a neki jelzett pénzügyi szabálytalanságok miatt jó ideig nem tett rendőrségi feljelentést, noha a törvény szerint ez kötelessége.

Félelmüket és gyanakvásukat erősítette, hogy előbb Ambrus János próbálta duplájára emelni a havi 30 ezer forintos alapszolgáltatási díjat, később pedig a felszámoló is közel 50 százalékos emelést jelentett be. Ez veszélyes a lakókra: a rezsit egyoldalúan emelhetik a szerződés szerint, ki nem fizetése pedig felmondásra, a holtig tartó lakáshasználati jog elvesztésére ad indokot. Ráadásul kiderült, hogy az egyes apartmanok fogyasztását mérő órák nem hitelesek, a lakók szerint gyakran nem is veszik figyelembe az általuk jelzett fogyasztást.

A lakók együttes fellépésére előbb a tulajdonos, az újabb körben pedig a felszámoló is engedett. De vajon nem valamiféle húzd meg-ereszd meg taktika része ez? - kérdeztük a felszámoló cég tanácsadójától, Somogyi Ferenctől. A veterán szakember hangsúlyozta: ez nem olyan felszámolás, mint egy gyáré, ahol le lehet állítani a működést, elbocsátani a munkásokat, akik jó eséllyel találnak másutt állást maguknak. A Gesztenyeligetet a felszámolás alatt is működtetni kell. Maga is idősödő korban lévén könnyebben szót ért az otthon lakóival. Nincs szándékukban felmondani a szerződéseket, a bírósági gyakorlat ismeretében lakáscélú szerződések esetében erre nincs is reális lehetőség. Ugyanakkor meg kell érteni a felszámoló szempontjait is. Nem működtetheti veszteségesen a rá bízott vagyont, és a lehető leghamarabb a legjobb áron kell azt értékesítenie. Az eladáshoz pótolni kell az évek óta halmozódó karbantartási hiányokat. Álláspontjuk szerint egyenlőtlenséget teremt a lakók közt, hogy néhányuknak a pénz visszafizetését ígérték Ambrus Jánosék - ezért szeretnék közös megegyezéssel módosítani a szerződést. Per alatt álló vagyont nem lehet értékesíteni. Feljelentést tenni sem olyan egyszerű, annak megalapozottnak kell lennie, különben a rendőrség megtagadja a nyomozást, sőt hamis vád címén a feljelentett indíthat eljárást.

Fotó: Ujvári Sándor

A felszámolónak annyi köze van a magánklinikát működtető Derko-Med Kft.-hez, amennyit a szerződéses kapcsolatok indokolnak. Somogyi Ferenc szerint logikus és működőképes üzleti modell lenne együtt eladni és működtetni az idősotthont és a magánklinikát. De a Rose Consulting Kft. csak a felszámolás alatt álló HAG Invest vagyontárgyaival rendelkezik. A folytatás azon is múlik, csődbe megy-e valóban a magánklinika, és hogyan dönt majd annak felszámolója, akit egy automatikus sorsolási eljárás keretében jelöl ki a bíróság.

Somogyi Ferenc szerint nem fenyegeti veszély az idősek lakhatását, de nekik is érdekük, hogy mielőbb új tulajdonost találjanak. Arra a kérdésre, a leendő tulajdonos kiszekálhatja-e a lakókat, a tanácsadó azt felelte: nem hinné, hogy érdeke lenne, mert az országos botránnyal járna. De ők gondolkodnak azon, hogy a vagyontárgyak meghirdetésekor, a pályázatban kikötik, a lakókhoz nem nyúlhat a leendő vevő.

Szeptember végén Somogyi Ferenctől megtudtam: a felszámoló feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a számvitel rendjének megsértése és csődbűncselekmény gyanújával.

Az életünket tettük föl rá

Ambrus János, a Gesztenyeliget alapítója szerint kezdetben nem volt szó pénzvisszafizetésről.

Fotó: Ujvári Sándor

"2008 őszén kitört a gazdasági válság, tönkre tette az ingatlanpiacot, ami társaságunkat is arra kényszerítette, hogy a megszokottól eltérő értékesítési formát válasszunk. A hetvennégy apartman közül mintegy 20 esetben kötöttünk visszatérítéses szerződést. A havi 30 ezer forint alapszolgáltatási díj a hasonló szolgáltatásokhoz képest nagyon kevés. A szerződésekbe szándékosan írtuk bele, hogy azt egyoldalúan emelheti a HAG Invest Kft. Az utóbbi években elsődlegesen a bérköltségek jelentősen nőttek, így 60 ezer forint volt az ellátás önköltsége, ami miatt jelentős veszteségeket kellett elkönyvelnünk. Megjegyzem, hogy ez a költség is lényegesen alacsonyabb az országos átlagnál. Nem felel meg a valóságnak, amit a lakók hallottak a nővérektől, hogy nem is kapták meg a béremelést. A nehéz helyzet ellenére is tartottuk a lépést az aktuális bérekkel a jogszabályi előírásoknak megfelelően. A költségek pontos és hiteles felmutatásával sem lehetett meggyőzni őket. Természetesen megértem a lakókat, hogy minden plusz költség megterhelő, de a ténylegesen felmerülő költségek megfizetésétől a magas szintű szolgáltatás miatt nem lehet eltekinteni. Miért nem fordultam emiatt bírósághoz? Jogilag megtehettem volna, de emberileg nem vállalhattam. Azok a milliók, amelyeket a lakók befizettek, belekerültek a beruházás finanszírozásába, a bankhitelek törlesztésébe és a működési veszteség pótlásába. A magánvagyonomat nem családtagoknak játszottam át, ahogyan terjesztik, hanem piaci alapon eladtam, és minden pénzemet beforgattam a cég működésébe. Nagyon ellenzem, hogy a Dr. Marron Klinikát és az azt működtető Derko-Med Kft.-t belekeverjék ebbe az ügybe. A Dr. Marron Clinics zavartalanul működik, és magas szintű egészségügyi ellátást biztosít a páciensei részére" - reagált megkeresésünkre az idősotthon alapítója.

Arra felvetésre, hogy üzlettársai jelentkezhetnek vevőként a Gesztenyeliget és a Dr. Marron Klinika adósságoktól megtisztított vagyonára, és a jövőben együtt működtetik, Ambrus János azt felelte: ez nem így működik tényszerűen.

Én a magam és a családom életét tettem bele ebbe a vállalkozásba. Ha módom és lehetőségem lesz rá, természetesen megpróbálnánk valahogy tovább vinni, folytatni, mivel hiszem, hogy szükség van a létrehozott egyedi szolgáltatási formára az idősellátásban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!