A Magyar Posta nevében küldenek sms-t, amely szerint a címzett bekerült a 10 szerencsés közé, akik iPhone XS telefont nyerhetnek. Az üzenetben van egy sürgető elem is, hogy válaszoljunk mihamarabb a küldő által feltett kérdésekre, mert már csak három nyeremény maradt.

Aki ilyen sms-t kap, semmiképpen ne csábuljon le, mert hiába van ott a posta logója is,

  • az sms nem a Magyar Postától származik és
  • nincs ilyen akció.

A Magyar Posta is tud róla, hogy visszaélnek a nevével, és megtette a szükséges lépéseket. A gond az, hogy ha valaki elcsábul a beígért nyereménytől, megszerezhetik az adatait, amikkel aztán visszaélhetnek.

Az utóbbi időben számos ismert cég nevében küldözgettek hasonló csaló üzeneteket, például hamis Spar- és Penny-kuponokról, a GoogleNaptárban és Instagramon is voltak adathalász kísérletek, csaló külföldi telefonhívásokba is belefuthatunk, és külföldről pénzt is ajánlhatnak némi segítségért cserébe, de ezt se higyjük el:

Börtönt kockáztat, aki beugrik a pénzmentő akciónak

A Vöröskereszt nevével, szíriai mesével és sok pénzzel próbálják csőbe húzni a magyarokat.

A Magyar Posta azt írta még, amikor az ügyfelek bejelentenek visszaélésgyanús eseteket, mindig megteszik az ilyenkor szükséges lépéseket. Emellett weoldalukon rendszeresen közzétesznek biztonsági felhívást is.

Meggyőződésük, hogy az adathalász támadásokat odafigyeléssel fel lehet ismerni. Ha valaki mégis bizonytalan, arra az esetre azt tanácsolják, hogy inkább kételkedjen és ellenőrizze a társaság honlapján, valóban meghirdették-e az adott akciót.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!