A sorozat történetében új fejezet kezdődik a 2019-2020-as szezontól, miután a bejelentették, hogy a kínai Beijing Sport University is elindul a SEHA-trófeáért. Az új ázsiai résztvevő mellett fel is emelik a létszámot, így innentől 10 helyett 12 csapatos lesz a bajnokság.


A kínai csapat belépése új korszakot nyit a régióban. Az a célunk, hogy fejlődjünk és hozzunk valami újat, forradalmit a régió számára. Ezzel új piacra nyitunk, kilépünk Közép-Európából, de még Európából is

- mondta Mihajlo Mihajkovszki, a liga elnöke.

A 2019-20-as lesz a SEHA kilencedik idénye. A sorozatban anno a Telekom Veszprém is indult, sőt 2015-ben és 2016-ban bajnok is lett.

Kiemelt fotó: MTI/Szigetváry Zsolt


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!