A 78 kilogrammos Szigetvári Mercédesz két győzelem után, a nyolcaddöntőben búcsúzott szombaton az olimpiai kvalifikációs tokiói cselgáncs-világbajnokságon.


Rögtön egy bravúrral kezdett a magyar versenyző, az Európa-bajnoki broznérmes Jelizaveta Kalanyinát búcsúztatta, miután az ukrán annyira passzívan dzsúdózott, hogy a bíró egy perccel a rendes mérkőzésidő vége előtt harmadszor is megintette. A mianmari Thu Khin Myo ellen két perc is elég volt a továbbjutáshoz, Szigetvári ellenfelét hátulról elkapva a földön kőkemény fojtást kezdeményezett, amelyet az ázsiai az ájulásveszély miatt kénytelen volt lekopogni.

Nem sokkal később a nyolcaddöntőben a brazil Beatriz Souza következett, aki 21 évesen már négy érmetgyűjtött a Pánamerikai bajnokságokon. Ez az összecsapás is gyorsnak bizonyult, a fél-amerikai egy perc elteltével a földre vitte, majd leszorította a bajai versenyzőt, és ipponnal nyert.

A magyarok szereplése ezzel véget ért a vébén, melyen egyedül Tóth Krisztián végzett pontszerző helyen, miután a 90 kilogrammos kategóriában az ötödik pozícióban zárt. Vasárnap a vegyescsapatok versenyével zárul a vb, magyar részvétel nélkül.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!