Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke cáfolta a kedden megjelent információt, miszerint az olimpiai bajnok Milák Kristófra tüdőműtét vár a légzési nehézségei miatt.

Milák Kristóf tévesen kilátásba helyezett tüdőműtétjéből, amelynek már a kimondása is félelmet keltő, semmi sem igaz. Sportvezetői és emberi kötelességem, hogy erről a közvéleményt tájékoztassam, és elejét vegyem az újabb találgatásoknak.

A helyzet távolról sem ilyen súlyos, arról a panaszról viszont, amit valójában és mielőbb meg kell szüntetni, egyedül Milák Kristóf számolhat be, feltéve, hogy a tájékoztatást szükségesnek tartja" - nyilatkozta Wladár az SzPress Hírszolgálatnak.

A kazanyi rövidpályás Európa-bajnokság után Milák koronavírusos lett - immár másodszor -, és az SzPress Hírszolgálat szerint nem állhat rajthoz a december 16-án kezdődő rövidpályás vébén, amelyet Abu-Dzabiban rendeznek.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!