Mila Kunis és Ashton Kutcher nem sokkal az orosz-ukrán háború kirobbanása után kezdtek adománygyűjtésbe, melyre Instagramon hívták fel követőik figyelmét. A gyűjtés célja, hogy segítsenek a háború elől menekülő civileken. A folyamatosan beérkező adományok mostanra, összesen két hét alatt elérték a harmincmillió dollárt, mely híréről Kutcher és Kunis most is a közösségi oldalukon számoltak be. Elmondták, hogy több mint 65 ezren adományoztak.

Kapcsolódó

Az ukrán származású Mila Kunis a háborúról: Úgy érzem, mintha kitépték volna a szívem egy részét

Hétévesen hagyta el Ukrajnát, attól kezdve nem azonosult az országgal - amíg február 24-én ki nem tört a háború.

Kunis, aki Ukrajnában született, de még gyerekkorában az Egyesült Államokba költözött családjával, kifejtette, hogy annak ellenére, hogy elérték a kitűzött célt, még messze van a vége.

Meghatódtunk és hálásak vagyunk a támogatásnak. Ez még nagyon messze van attól, hogy megoldódjon a probléma, de a közös erőfeszítésünknek hála rengeteg embernek tudunk segítséget biztosítani, akiknek a jövője most kilátástalannak tűnik

- mondta, majd Kutcher hozzátette, hogy a munkájuk ezzel még nem ért véget, mert továbbra is megtesznek mindent, amit tudnak a menekülők megsegítésében és afelől is biztosította követőit, hogy az adományokkal nagyon gondosan bánnak majd.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ashton Kutcher (@aplusk) által megosztott bejegyzés


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!