Csütörtöktől sztrájkba lépnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói, akiknek már az új, Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök által kedden kinevezett kancellárral kell majd tárgyalniuk a követeléseikről.

Az új kancellár, Szarka Gábor ezredes kedden megpróbált bejutni az egyetemre, az épületet egy hónapja elfoglaló hallgatók azonban nem engedték be, arra hivatkozva, hogy mivel a kuratóriumot illegitimnek tekintik, így az általa kinevezett kancellárt sem ismerik el.

A sztrájkbizottság tagja, Csató Kata mesteroktató a 444-nek azt mondta, Szarka szerdán találkozóra hívta az egyetem középvezetőit, és közölte velük, hogy ha nem mehet be az egyetemre, akkor nem ír alá semmit, nem lesznek fizetések sem.

A 444 úgy tudja, Szarka nem oktatókkal, hanem az egyetem egyéb beosztású dolgozóival beszélt, a kancellár elképzelése szerint nekik kellene meggyőzniük a hallgatókat, hogy adják fel a pozícióikat.

A korábbi honvédelmi miniszteri biztos Szarka hivatalosan csütörtökön veszi át az SZFE gazdasági irányítását.

"Van olyan arrogáns ez a hatalom, hogy átalakítsa az egész iskolát a fejünk fölött"

Az SZFE-t elfoglaló diákok nemhogy a jövő tanévig nem látnak el, de még azt sem tudják, mi vár rájuk októberben. Interjú a hallgatói önkormányzat vezetőivel.

Kiemelt kép: MTI /Bruzák Noémi


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!