Kedden megírtuk, hogy az uniós csalás elleni hivatal (OLAF) tavaly olyan sok szabálytalanságot talált az uniós támogatásoknál Magyarországon, hogy az EU-n belül velünk fizettetnék vissza arányaiban a legtöbb pénzt.


Szerdán a Legfőbb Ügyészség közleményt adott ki, amelyben a jelentés egy egészen más részét emelték ki, mégpedig azt, hogy a magyar ügyészség az uniós átlagot (36 százalék) lényegesen meghaladó mértékben, az OLAF által kezdeményezett ügyek 45 százalékában emelt vádat 2012 és 2018 között.

Hozzátették azt is, hogy az OLAF Magyarországot érintően 9 vizsgálatot fejezett be, amelyek közül 7-et zárt ajánlással. Ez a szám ugyanakkor valamennyi - igazgatási, pénzügyi és igazságszolgáltatási - ajánlást takarja. Ezen belül a 2018. évben érkezett igazságügyi ajánlások száma négy volt.

Összefoglalva megállapítható, hogy Magyarország igazságügyi hatóságai - folyamatosan jó teljesítményt nyújtva, az OLAF-fal a legszélesebb körű együttműködésben - egyre nagyobb mértékben derítik fel az OLAF által is vizsgált ügyeket.

Kiemelt képünkön Polt Péter legfőbb ügyész, fotó: MTI/Soós Lajos


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!