Szívesen tanított volna az SZFE-n, de nem kérték fel - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új rektora. Rátóti Zoltán szerint ennek oka, hogy az egyetem előző vezetésének az egyoldalú világnézeti nevelés volt fontos, ebből fakadóan úgy véli, hogy a jobboldalhoz köthető művészek nem kaptak tanári pozíciókat.


A rektor egyedüli pályázóként hétfőn vette át megbízását Áder János köztársasági elnöktől. Úgy véli, hogy "az SZFE-botrányban megnyilvánuló hallgatók komoly előnevelésben részesültek, mindegyikük a kormányt és a kormány politikáját támadta. Ezt a befolyásolást nem tartom megfelelőnek. Az egészséges kezdeményezésekre, értékekre nyitottnak kell lenni" - mondta.

Hangsúlyozta, hogy az egyetemen nincs szükség irányított világnézeti nevelésre a szakmai oktatás mellett, inkább példamutatásra kell törekedni, aminek nevelő hatása lehet.

"Végeredményben pedig a diákok akarjanak példaképekké válni, mint saját korában Sinkovits Imre, Bessenyei Ferenc vagy Ruttkai Éva volt" - mondta. Kifejtette, Szarvas Józseffel vállaltan hangoztatják, hogy Horvai István - az ő osztályában végzett Rátóti a nyolcvanas években - és Kapás Dezső szellemi hagyatékát igyekszenek tovább vinni, ami figyelmet és bizalmat jelent. "Erre lehet felépíteni az egyetem szellemiségét. Ne feledjük, itt személyes, személyre szabott oktatás folyik, annyi tanár jut egy-egy diákra. Az oktatók pedig aktív, sikeres művészek" - mondta. A rektor szerint az egyetem továbbra is népszerű, nimbuszát nem tépázta meg a botrány, többszörös túljelentkezésre számítanak.

Az interjúból nem maradt ki Gyurcsány Ferenc neve sem, Rátóti szerint

a gyurcsányi elhíresült mondatok óta sajnos a szakmánkban nem egymást ambicio­náló művészi vetélytársak vagyunk, hanem politikai ellenfelekké váltunk.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!