Idén az André Kertész Nagydíjat Kovács Bea Éber kóma című fotósorozatával, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Nagydíját pedig Hajdú D András A fal, amit mi kerítésnek hívunk című pályaművével nyerte el.

Kovács Bea: Éber kóma

Balkovics Sándor és felesége, Márti, 2017 júniusától ápolják otthon lányukat, Sárit, akit 2016. július 4-én gázolt el a zebrán egy autó. A lány azóta éber kómában van, ami állandósult vegetatív állapotot jelent stabil keringéssel. A szeme nyitva van, de kapcsolat nem teremthető vele. Az életfunkciók fenntartását szolgáló kezeléseket Sári rosszul viseli. A szülőknek mindennap meg kell küzdeniük a reménytelenséggel, de mindkettőjüknek sikerült olyan kreatív tevékenységet találniuk, amelynek során kikapcsolódhatnak, feltöltődhetnek.

Magyarországon tizenkétezer ember ápolja otthon tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos családtagját. Az ápolt sorsát erősen befolyásolja az ágyát körülvevők érzelmi gazdagsága, fizikai és lelki teherbíró képessége.

10 Fotó megtekintése

Az otthonápolás és Nagybánya fal mögötti élete a 38. Magyar Sajtófotó nagydíjasainak képein

Naponta többször, akár hosszú órákon át kell leszívni a Sári torkában összegyűlt váladékot, hogy a légút szabad legyen Fotó: Kovács Bea

Még több

A betegszoba tárgyai is segíthetik a gyógyulást. Márti saját maga készíti lánya szobájának dekorációját Fotó: Kovács Bea

Még több

Amikor Sári nyugodtan alszik, Sándor gyakran a lánya szobájában ír. Már megjelent egy mondókás kötete, amelyben Sári gyermekkorából idézett fel pillanatokat Fotó: Kovács Bea

Még több

A szülők egy idő óta már nem bírják el a lányukat, ezért Sándor átalakította a közgyógyellátás keretében kapott, számukra használhatatlan emelőszerkezetet Fotó: Kovács Bea

Még több

Sári barátai minden karácsonykor meglátogatják a családot. Ilyenkor mesélnek arról, hogy kivel, mi történt az év folyamán Fotó: Kovács Bea

Még több

Márti rendszeresen felolvas lánya kedvenc könyvéből. Az élőbeszéd, az énekhang mással nem pótolható személyességet ad az éber kómás betegeknek Fotó: Kovács Bea

Még több

A hajvágás is az otthoni ápoláshoz átalakított fürdőszobában történik Fotó: Kovács Bea

Még több

Márti gyakran beszél Sárihoz. Elmeséli a napi történéseket, és azt is, hogy aznap ki jön látogatóba Fotó: Kovács Bea

Még több

Márti minden évben állít karácsonyfát Sárinak, és a díszek közül is ő készít néhányat Fotó: Kovács Bea

Még több

"Bárhogyan is lesz, mi már együtt öregszünk meg." Fotó: Kovács Bea

Még több

Hajdú D András: A fal, amit mi kerítésnek hívunk

Nyolc évvel ezelőtt robbant a sajtóban a hír, hogy a festői környezetben fekvő Nagybányán a cigányságot fallal választotta el a helyi önkormányzat a város többi részétől. Az alpolgármester szerint sok a bűncselekmény a környéken és egészségtelen a hely, jogvédők szerint azonban a város elkülöníti a lakókat, ami miatt a román állam is vizsgálatot indított. A polgármester szerint a fal - amit ők kommunikációs szempontból csak kerítésnek hívnak - a megoldás az eldurvult helyzetre. Emellett a családok helyzetének végleges megoldását és jobbá tételét 2013-ra ígérte. Azóta eltelt hét év, így a fotográfus újra visszament, tovább fotózni a sorozatot, amelyből kiderül, hogy a fal és a városvezetés törekvései zsákutcának bizonyultak.

10 Fotó megtekintése

Az otthonápolás és Nagybánya fal mögötti élete a 38. Magyar Sajtófotó nagydíjasainak képein

Portré egy romániai cigány kislányról a hírhedt Craicán, 2012 Fotó: Hajdú D András

Még több

Egy roma férfi rugós matracot éget a fallal leválasztott Horea utcai gettóban, 2013 Fotó: Hajdú D András

Még több

Roma nő önti ki a fürdővizet a lakóház folyosójára. A volt vegyi gyár területén is egy nagyobb gettósodott közösség él embertelen körülmények között. A szemetet és az emberi fekáliát senki nem takarítja el az épületből, ahol hemzsegnek a patkányok Fotó: Hajdú D András

Még több

Kati öt gyermekével már közel egy évtizede él a Craicán egy nyolc négyzetméteres viskóban. A képen Rohit nevű gyermeke ebédel, 2013. május Fotó: Hajdú D András

Még több

Cigány nő sétál Craicába, kezében némi tüzelővel, 2012. December Fotó: Hajdú D András

Még több

A volt vegyi gyár, a Cuprom területe hemzseg a szipusoktól. Nem ritka, hogy a hat-nyolc éves gyermekek is drogoznak. Ez a portré a vegyi gyár előterében készült 2019 márciusában Fotó: Hajdú D András

Még több

A fal 2011 óta áll, a felháborodás és az ígéretek ellenére azonban semmi nem történt az ügyben. Sőt, a cigánysággal szembeni fellépése népszerűséget hozott Cătălin Cherecheș polgármesternek, akit letöltendő börtönbüntetése után újraválasztottak Nagybánya polgármesterének. Horea utca, Nagybánya, 2019 Fotó: Hajdú D András

Még több

Kilátás a volt vegyi gyár egyik tokostól kibontott ablakából, Cuprom, Nagybánya, 2019 Fotó: Hajdú D András

Még több

Túladagolt droghasználó fekszik a Craica szomszédságában, 2019. március Fotó: Hajdú D András

Még több

Esteledik a Craicán, 2019. március Fotó: Hajdú D András

Még több

Amikor az egészségügyi helyzet engedi, és életünk visszatér a normális kerékvágásba, ünnepélyes keretek között, a kiállítás megnyitóján átadják minden díjazottnak az elismerést. Mindezek előtt, április 23-án, délelőtt 11 órakor a Capa Központ - online felületein - bejelentik a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának szakmai partnerségével alapított Fotóriporteri Életműdíj 2020 kitüntetettjét.

A bejelentésről készült videót itt nézhetik meg:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!