Mint pénteken megírtuk, zúgolódnak a gyógyszerészek, amiért ők nem részesülnek az egészségügyi dolgozók 500 ezer forintos juttatásából.


Szombaton a Magyar Orvosi Kamara folytatta a sort, ki mindenkinek járt még volna a pénzt.

A közfinanszírozott egészségügy, a magánegészségügy, a szociális szféra dolgozói, a gyógyszerészek és diplomás tagjaink mind részt vettek a koronavírus-járvány elleni védekezésben. Mindenki a saját területén állt helyt. A korlátozások ideje alatt egyenlőek voltunk, mindenkire ugyanaz vonatkozott. Most, amikor a kiesett bevételek pótlásáról van szó, ismét nem tekintik egyenlőnek az egészségügyi dolgozókat

- írja a Facebookon az érdekképviselet, amely szerint csak egy olyan egészségügy lehet hatékony, ahol a rendszer középpontjában a beteg áll, körülötte pedig egységben a segítő szakemberek.

Ezért minden megosztó intézkedés káros lehet a betegek számára.

A képen Kásler Miklós, az Emmi minisztere. Fotó: Bielik István / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!