Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) az MTI-hez eljuttatott közleményben kommentálta a Mi Hazánk Deák téri tüntetését. Mint ismert, múlt hét csütörtökön a párt felvonulást tartott csütörtökön az OTÖ VII. kerületi, Dohány utcai székháza előtt a Deák téri kettős gyilkosság miatt. Az épület elől, illetve annak közvetlen közeléből hat embert állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. A rendőrség a megmozdulást nem engedélyezte; szerintük az gyűlésnek számított, ezért korábban tájékoztatták a párt tisztségviselőit a veszélyhelyzetben, mint különleges jogrendben a rendezvényekre vonatkozó hatályos szabályozásról.

Az ORÖ keddi közleményében arról ír, hogy megrendülten értesültek arról,

hogy a Mi Hazánk Mozgalom a rendőrségi tiltás ellenére megtartotta, megtarthatta a nyíltan cigányellenes rendezvényét az Önkormányzat székházától ötven méterre. (…) A hazai cigányság tekintetében komoly veszélyt hordoz magában az, hogy különböző szélsőséges nézeteket valló társadalmi csoportok, futballhuligánok egy rendezvény keretében nyíltan cigányellenes kijelentéseket tehetnek.

Hozzáteszik: álláspontjuk szerint szerint a rendezvény lebonyolítása, így különösen az ott elhangzott beszédek, azoknak tartalma, a résztvevők megjelenése, a rendezvényen viselt öltözékek önmagukban és összességében is alkalmasak voltak a külső szemlélőben félelemkeltésre, riadalom okozására.

Az Országos Roma Önkormányzat azonnali választ vár a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól, hogy a korábbi tiltás ellenére miért nem oszlatta fel a rendezvényt. Kérjük és követeljük a felelősök megnevezését

- írják hozzátéve: megteszik a szükséges jogi lépéseket és büntetőjogi feljelentést helyeznek kilátásba a rendezvény szervezői ellen. Egyszersmind arra kérik a Magyarországon élő magyar állampolgárságú roma honfitársaikat,

hogy nyugodjanak meg, és ne üljenek fel semmiféle rasszista provokációnak.

"Ha nem fogják vissza a cigány vezetők a sajátjaikat, akkor nagyon nagy problémák lesznek"

Felvonulást tartott a Mi Hazánk Mozgalom a Deák téri kettős gyilkosság miatt. Bár a Pesti Srácok korábbi cikkéből az derül ki, hogy a gyilkosság elkövetője nem cigány származású, a felszólaló politikusok cigánybűnözésről beszéltek.

Kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!