A vezérigazgató elmondta, a stratégia kiterjed az oktatásra, a gyártásra, érinti a tervezőket és tárgyalja a megjelenést a nemzetközi, illetve a magyarországi piacon. A hat pilléren nyugvó stratégia egyik alapvetése, hogy a magyar divatiparban szükség van egyfajta koordinációra, ami azt jelenti, hogy az ügynökségnek segítenie kell a tervezők kapcsolatfelvételét bizonyos iparági szereplőkkel. Fontos továbbá a hatékony kommunikáció, s ennek keretében egy ernyőmárkán (Budapest Select) keresztül mutatják be a tervezőiket külföldön - tette hozzá.

Jól helyezkedett Orbán Ráhel, kiemelt kormányzati segítséget kap a divatexport

Hamarosan nyilvános lesz a Nemzeti Exportstratégia.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a kormány az országgyűlési választás előtti hetekben rendeletben bővítette ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) feladatkörét a divat- és designipari stratégiaalkotással, és egy határozatban azt is előírta az ügynökségnek, hogy 150 millió forintból alapítson egy kisebb ügynökséget, amely kizárólag a divat foglalkozik. A kormány rögtön további 150 milliós költségvetési támogatást is biztosított a 2018-as működésre. Így jött létre a Magyar Divat és Design Ügynökség. Az állami divatcéghez Orbán Ráhel ismeretségi köréből kerültek a vezetők.

Budai villába költözött Orbán Ráhel kedvence, az állami divatügynökség

A Magyar Turisztikai Ügynökségnél kirúgtak több száz embert, felügyeltje, a divatügyi hivatal viszont zavartalanul nő, és igyekszik helyzetbe hozni azokat a cégeket, amelyek a miniszterelnök lányának köréhez tartoznak.

Kiemelt kép:Marjai János / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!