A zenész március végén a Facebookon jelentette be, hogy elmarad a Molière életéről szóló Bulgakov-darab, a Képmutatók bemutatója az Operettszínházban, amelyen Kocsák Tiborral közösen dolgoztak, mert a színház frissen kinevezett igazgatója, Kiss-B. Attila femondta a szerződésüket. Bródy az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta hétvégén, hogy szomorúan vette tudomásul a döntést, hiszen már évek óta dolgoztak a darabon. Arra a kérdésre, hogy vajon politikai döntés született-e, Bródy János úgy válaszolt: nem tudja, hogy a frissen kinevezett igazgató elképzeléseihez miért nem illett a darab, de könnyen lehet, hogy éppen azért választották őt, mert más elképzelései vannak, mint elődeinek voltak.

Bródy János: A hazaszeretet nem egy politikai ideológia szeretetét jelenti

Frissen megjelenő, Akit a hazája nem szeretett című kislemeze kapcsán adott interjút, melyben nem rejtette véka alá a hazaszeretetről való véleményét.

Az Operettszínház vezetése hétfőn közleményben reagált a műsorban elhangzottakra, amelyben visszautasítottak minden olyan feltételezést, hogy politikai szempontok befolyásolhatták volna a döntést.

Az említett mű elkészítésére vonatkozó szerződés megkötésére a színház korábbi vezetése idején került sor. A szerződésben foglaltak szerint a színház az elkészült mű alapján, idén márciusban volt jogosult szabadon döntést hozni arról, hogy be kívánja-e azt mutatni. A mű nem szerepel a következő évad műsortervében, a későbbi bemutatás lehetőségét a színház azonban nem zárta ki. A döntésről a szerzőket az intézmény szerződésszerűen tájékoztatta, az őket megillető tiszteletdíjat teljes összegben megfizette. A színház a fennálló szerződés valamennyi pontját maradéktalanul teljesítette, annak felmondásáról nem volt szó, ahogyan tervezett bemutatóról sem, amely elmaradhatna.

A márciusi főigazgatói döntés semmilyen tekintetben nem érinti Bródy János más, a színházban a jövő évadban is műsoron tartott művének előadásait. A Budapesti Operettszínház visszautasít minden olyan, a fenti műsorban elhangzott feltételezést, mely szerint a művészeti döntéseket politikai megfontolások bármilyen szempontból befolyásolhatják.

Kiemelt kép: Karancsi Rudolf/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!