Bogányi Tibor állításával ellentétben volt egyeztetés a karmester és az Opera vezetése között - mondta Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója.


Mi is megírtuk, hogy Ókovács Szilveszter főigazgató úgy döntött, hogy a Carmina Buranát kettévágva, félórás szünettel kell tartani, hogy növeljék a büfé bevételét. Erre válaszul Bogányi Tibor rendező-karmester közölte, hogy nem vezényli tovább az előadást.

Az nem szakmai indok, hogy a büfé bevételét növelni kell a szünetben. Nem a büfének van Operaháza”

– nyilatkozta Indexnek Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes.

Bogányi Tibor alkotótársa és felesége, Zászkaliczky Ágnes is, aki az előadás művészeti vezetője az ügygel kapcsolatban elmondta, a Carmina Burana nem opera, hanem szcenikus kantáta, ők alkottak belőle operaházi produkciót.

„A zene és a látvány egymásra épülő elemekből, jelenetekből áll, dilettáns dolog közben behúzni a függönyt”

– mondta a művészeti vezető.

Az Opera igazgatója a Blikknek ezt írta:

Orff műve négy nagy részből áll, ennek a felénél tartunk szünetet, az In taberna fejezet előtt. Az előadás nettó játékideje – a középkori vágáns verseket és dalokat tartalmazó előjátékkal együtt – mintegy 75 perc, számos olyan opera és balett van műsoron, amelynek egyes felvonásai 30-40 percesek - tette hozzá.

Ugyanakkor az intézmény biztosítja arról nézőit, hogy az előadások megtartása egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben, az OPERA saját karmestere, Erdélyi Dániel a művet avatottan, feltűnő sikerrel tolmácsolta vasárnap délelőtt, és így fog tenni a következő előadásokon is" – válaszolta a Blikknek a főigazgató.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!