Szerdán közölte a hírt az Omega Facebook-oldalán, hogy elhunyt Benkő László, az együttes alapítója. A zenekar énekese, Kóbor János pénteken a Blikknek elmondta, váratlanul érte őket zenésztársuk halála. Azt egyelőre nem tudják, mi lesz most a 60 éve működő Omegával, sem Benkő elvesztése, sem a járvány miatt.

Nem tudom, folytatja-e az Omega, ezt még ki kell találnunk, de az biztos, hogy Laci nélkül már semmi nem lesz ugyanaz sem nekünk, sem a rajongóknak, az pedig a jövő zenéje, hogy így érdemes-e egyáltalán

- mondta Kóbor.

Meghalt Benkő László, az Omega alapítója

Hosszas betegség után, 77 évesen hunyt el.

A zenekar pénteken a Facebook-oldalán tudatta a gyászolókkal, hol tudnak megemlékezni Benkőről.

Benkő Lacira a tiszteletére 2014-ben ültetett fánál tudunk emlékezni, kegyeleti virágainkat elhelyezni és esténként mécsest gyújtani. A fa pontos helye: Budapest, I. kerület, Krisztina krt. 73-al szemben, a Horváth kert szélén, a villamosmegállónál. A koordináták: 47.496450, 19.033524

- olvasható a közleményben.

Közzétette: Omega - 2020. november 20., péntek

Benkő László végigkísérte a magyar rocktörténet első bő hat évtizedét

Az Omega alapító tagja és billentyűse 77 éves volt.

Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!