Elfogtak a ceglédi rendőrök egy álorvost és a segítőjét, akik a koronavírus elleni oltásra hivatkozva pénzt csaltak ki egy idős asszonytól és lányától Tápiószőlősön - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu oldalon.


A 33 éves férfi és a 38 éves nő ellen a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás gyanúja miatt indult eljárás.

A tájékoztatás szerint a nő által ismert 79 éves tápiószőlősi asszony és gondnokság alatt álló lánya beengedte a házába az orvosként bemutatkozó, fehér ruhába öltözött férfit, aki azt mondta nekik, hogy a koronavírus elleni oltásért fizetni kell, és ha nem oltatják be magukat, akkor büntetést is kaphatnak.

A két megriadt nő átadott 40 ezer forintot a férfinak, aki, hogy még hihetőbbnek tűnjön, a jegyzetfüzetéből kitépett lapon rögzítette a befizetést, majd távozott.

A rendőrség kitért arra is, hogy az áldoktor társa elégedetlen volt, neki sokkal nagyobb összegre, 90-100 ezer forintra lett volna igénye.

A rendőrök szerdán mindkét embert előállították, a lakásukon tartott kutatások során mobiltelefonokat és más, a csaláshoz használt eszközöket foglaltak le. A nő tagadta a bűncselekmény elkövetését, a férfi viszont beismerte és részletes vallomást tett.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!