A Magyar Szocialista Párt keddi sajtóközleményében követeli, hogy folytassák a regisztráció nélküli oltási kampányt, mert szerintül ezzel a módszerrel sokkal többen veszik fel az oltást.


A párt érvelését a számok is alátámasztják. Ahogy már beszámoltunk róla, hétfő délig mintegy 51 ezer oltást adtak be, a beadott oltásokból 42 ezer harmadik, mintegy 7 ezer első, a többi, nagyjából 2 ezer második oltás volt. De megvan a hétfői nap teljes statisztikája is: e szerint első oltásból 18 548-at, másodikból 7 094-et, harmadikból pedig 105 582 adtak be, csak hétfőn.

A szocialista párt közleménéyben hangsúlyozza, ha a Fidesz-kormány visszatér a korábbi "oltási kedvet visszafogó módszeréhez", akkor a következményeket is vállalnia kell a későbbiekben. A regisztrációhoz való ragaszkodást az MSZP az Orbán-kormány beteges adatgyűjtési vonzódásának számlájára írja. A szocialisták szerint a regisztráció eltörlése az egyetlen megoldás az átoltottság arányának hatékony növelésére.

A regisztráció nélküli oltás lehetőségétől korábban elzárkózott a kormány. A 444.hu emlékeztet, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke által már augusztus végén felvetett kérdésre Gulyás Gergely úgy reagált, hogy a regisztráció a legtöbb esetben elengedhetetlen. Így lehet megtudni ugyanis, volt-e már oltva az illető, és ettől függ az egészségügyi dolgozók beosztása is - tette hozzá a miniszter.

Koronavírus

A teljes lezárás mellett érvel a szlovák államfő

A legtöbb új fertőzött lakosságarányosan a világon Szlovákiában van. Oltottra és oltatlanra egyaránt vonatkozna a lezárás a köztársasági elnök szerint.

Rátolták a cégekre az oltás elrendelésének ügyét, Gulyás szerint ez a kormány egyik legbátrabb oltáspárti döntése

Vírus: elhunyt egy 29 éves férfi, nem volt alapbetegsége


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!