A New York Times és a médiaelemző Zignal Labs áprilisban mutatott rá, hogy a Microsoft-alapító Bill Gates vált a koronavírusos összeesküvés-elméletek legkedveltebb célpontjává. Február és április közt több mint 1,2 millió alkalommal említették Gatest koronavírussal kapcsolatos dezinformáló tartalmakban a tévében és a különféle közösségimédia-felületeken - 33 százalékkal többször, mint amennyiszer a második legnépszerűbb konteót, miszerint az 5G-s adótornyok aktiválják a COVID-19-et.

A legnépszerűbb feltételezés, hogy a Bill Gates maga készítette a COVID-19-et, hogy később busás profitra tegyen szert a vakcinából, míg egy másik elmélet szerint ő is tagja annak a csoportnak, amely a vírusra hivatkozva építenéne ki globális megfigyelési rendszert. A vakcinával pedig valójában az a cél, hogy mikrochipeket fecskendőzzenek az emberekbe, hogy követhessék minden mozdulatukat. Gates ezzel kapcsolatban szerdán fakadt ki egy sajtótájékoztatón.

Sosem volt közöm bármilyen mikrocsipes dologhoz. Ez annyira ostoba és furcsa feltételezés. A maga módján annyira bizarr, hogy humorosnak próbálod látni, pedig valójában nagyon nem humoros " - mondta az újságíróknak.

Hozzátette, azt sem érti, miért éppen ő került a konteók középpontjába, mivel csak annyi szerepe van az egészben, hogy jelentős összeggel támogatja alapítványán keresztül a vakcinafejlesztést. Arról is beszélt, hogy ugyan az egészségügyi szerveknek például nyilván kell tartaniuk, hogy melyik gyerek kapott már oltást a kanyaró ellen, de ebben a folyamatban semmiféle mikrocsip nem játszik szerepet. Egyben aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy ha el is készül a védőoltás, a vakcinaellenesek nehezebbé teszik majd a nyájimmunitás elérését, így az új koronavírus továbbra is emberéleteket követelhet.

Koronavírus - Még több hír a témában

A filantrópus azért is kerülhetett az összeesküvés-elméletek középpontjába, mert már évek óta figyelmeztet arra, hogy érdemes készülni egy világjárványra. Már 2015-ben arról beszélt egy híressé vált TED előadásában, hogy az emberiség következő nagy problémája nem egy világháború, hanem egy járvány lesz, amire nincs felkészülve az emberiség. Egyben arra is felhívta a figyelmet, hogy többet kéne befektetni diagnosztikába, vakcinák és gyógyszerek fejlesztésére.

A modern Nostradamus már öt éve beszélt egy világjárványról

Bill Gates szerint nem ez az utolsó, de a következőre már jobban fel leszünk készülve.

(Kiemelt kép: GettyImages)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!