Nyilvánosságra hozták azt a 2018-as OLAF-jelentést, amely a Híd a munka világába nevű programot, illetve azt azt működtető foglalkoztatási szövetkezetet vizsgálta.

A projektet az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) indította, amelyre uniós támogatást is kaptak. Később viszont költségvetési csalás gyanúja merült fel a felhasznált összegek kapcsán. 2015 végén már a projektzárást követően már az Emberi Erőforrások Minisztériumának is egyértelmű volt, hogy

a szociális szövetkezetalapításra kapott 1,6 milliárd forintnyi uniós támogatást elherdálták, a projekt céljaiból pedig semmi nem valósult meg.

2016 februárjában hivatalosan is elismerték, hogy visszaélések történtek, ezért felmondták az uniós támogatási szerződést az Országos Roma Önkormányzat, és kötelezték a teljes támogatási összeg visszafizetésére. Később azonban a kormány elengedte ennek nagy részét úgy, hogy 1,3 milliárd forint támogatást adtak az ORÖ-nak és csak a maradék 300 milliót kellett törleszteniük.

A költségvetési csalás ügyében a NAV is nyomozni kezdett és az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, az OLAF is vizsgálatot indított. Két évvel később, 2018 októberében küldték meg az erről szóló jelentést a Legfelsőbb Bíróságnak, ám ezt eddig nem hozták nyilvánosságra. A dokumentum főbb megállapításairól most a 24.hu számolt be.

Ebből kiderül, hogy

a Híd a munka világába Munkaerő-szervező Országos Foglalkoztatási Szövetkezet 2014. április 24. napján pro forma bejegyzésre került ugyan, de érdemben soha nem működött, a kitűzött célokat még részlegesen sem érte el.

A jelentés négy nevet említ az üggyel kapcsolatban: Farkas Flóriánt, aki 2011 és 2014 között volt az ORÖ elnöke, Fidesz országgyűlési képviselője, és parlamenti frakcióvezető-helyettese, valamint 2014-től a romaügyi támogatások miniszterelnöki biztosa, Balog Zoltánt, aki akkori emberierőforrás-miniszterként felelős volt a támogatói feladatokat ellátó Humán Erőforrás Programok irányító Hatósága felügyeletéért, valamint Hegedűs Istvánt és Balogh Jánost, akik Farkas Flóriánt követték az ORÖ elnöki posztján.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>