A mai napon az Oktatási Jogok Biztosa, Aáry-Tamás Lajos, eljuttatta az SZFE hallgatóihoz a több hétig tartó vizsgálatának a tanév felfüggesztésével kapcsolatos eredményét.


Ebben Aáry-Tamás

egyértelműen kimondja, hogy az egyeztetés nélkül kinevezett kuratóriumnak nem áll jogában felfüggeszteni az oktatást a Színház-és Filmművészeti Egyetemen

- írják az SZFE hallgatói közleményükben. Hozzáteszik, az Egyetem polgársága igazolta, hogy az oktatás az intézmény falain belül rendben zajlik, így a fenntartónak semmilyen alapja nincsen a tanév akadályoztatására.

Aáry-Tamás állásfoglalásában felszólítja a Színház-és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának tagságát arra, hogy feladatukat a törvényben meghatározott módon, a hallgatók alkotmányos jogát betartva lássák el. A jelentés hangsúlyozza, hogy az állam feladata biztosítani a felvételt nyert hallgatók számára az Alaptörvény X. cikkének (1) és (3) bekezdéseiben foglalt tanulás szabadságát, valamint a felsőoktatási intézmény működését.

Az SZFE hallgatói szerint a

jelentés megállapításaiból következik, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem illegitim fenntartója nem alkalmas ellátni törvényben meghatározott feladatát, mivel az Alapítvány kuratóriumának jogszabályban rögzített céljával ellentétes az oktatási tevékenység felfüggesztése, és ezzel súlyosan sérti az egyetemi polgárok jogait, különösen a hallgatók tanulás szabadságához fűződő alkotmányos jogát, valamint az oktatók tanítás szabadságához fűződő alkotmányos jogát.

Az Egyetem polgársága a jelentés tartalmát megismerve újból felszólítja az egyeztetés nélkül kinevezett kuratóriumot arra, hogy fejezze be a tanulmányi félév felfüggesztésével való fenyegetőzést.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!