Az okosóráról sokféle vélekedés terjedt el manapság. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy egy ilyen kütyü nem más, mint egy olyan óra, amely a mobiltelefon egyfajta kiterjesztése, amin elérhetünk néhány mobilos funkciót, például megnézhetjük a bejövő üzeneteket akár a telefon előhalászása nélkül is. A másik vélemény a fitnesz-csuklópántok felől közelít, eszerint egy okosóra nem más, mint egy óra formájú lépésszámláló.

Akik viszont már eléggé belemerültek a tech-hírekbe, jól tudják, hogy egy okosóra jóval több ennél. Ma már inkább egy számos hasznos appot futtató, egészségügyi funkciókat is ellátó kiegészítőnek felel meg. Ebből viszont könnyen következtethetnénk arra, hogy ez már megint valami újabb tech-kütyü, amit inkább férfiaknak találtak ki. Cikkünkben megmutatjuk, hogy az egyik elgondolás nem zárja ki a másikat - a Huawei Watch GT 2 okosóra női változata minden téren bizonyít.

Okos és fitt

Az alapvető funkciók, tehát a mobilos kapcsolattartás és a különféle appok futtatása ma már alapvető egy okosóra esetében. A Watch GT 2 azonban emellett személyi edző és egészségünk őre is egyben.

Sport módban 15 különböző mozgásformát ismer fel, köztük nyolc kültéri (futás, séta, mászás, túra, terepfutás, kerékpár, nyíltvízi úszás, triatlon) és hét beltéri típust (séta, futás, kerékpár, úszómedencei úszás, szabadedzés, elliptikus tréner, evezőgép). Edzés közben közel 190 adattípus segítségével monitorozza viselője állapotát és teljesítményét, képes a személyi edző szerepét ellátva kielemezni a mozgás adatait és a gyakorlatok végén professzionális tanácsokat is ad ahhoz, hogy legközelebb még hatékonyabbak legyünk.

Emellett figyeli a rendellenes pulzust is, így segít megelőzni például a lassú szívverés, vagy épp a szívbénulás lehetőségét. Az óra alkalmazásaiban akár valós időben is megnézhetjük, milyen adatokat mér rólunk az eszköz. Ugyancsak fontos az egészség megőrzése szempontjából a jó minőségű alvás. A Watch GT 2 ebben is segít TruSleep 2.0 funkciójával: alvás közben figyeli a pulzust és légzést, és Big Data adatelemzéssel értékeli az alvás minőségét, javaslatot téve a problémák megoldására. A napközbeni stressz szintjét a TruRelax funkció csökkentheti, hiszen képes rögzíteni a HRV (szívfrekvencia-variabilitás) értéket, és jelzi, ha a felhasználónak ideje kicsit "kikapcsolnia".

Női csuklókra szabva

A Watch GT 2 női, 42 mm - es változata a korábbi színvariánsok mellett már jégfehér színben is elérhető. Ugyanakkor nem csak a színében hoz újdonságot a modell. Szintén női felhasználóknak szánták a kibővített sportfunkciókat, valamint a menstruációs ciklus figyelését is. Elég megadni az adatokat, és a Huawei Health App felületén értesítést kaphatunk a menstruációs és termékenységi időszakokról, várható időpontokról is.

Az óra egyik kiváló tulajdonsága az is, hogy nem kell feltétlenül az apró női táskákba bezsúfolnunk hozzá a töltőt. Ugyan az okosórákkal kapcsolatban máig elterjedt nézet, hogy akár naponta kell keresnünk hozzájuk egy fali csatlakozót, de ez a modell akár 7 napig is bírja egy feltöltéssel. Akkor is jó szolgálatot tesz a hosszú akkuidő, ha kültéri sportot választunk, a GPS követés bekapcsolásával is 15 órán keresztül használható a Watch GT 2. Ráadásul maga a töltő is kényelmes és stílusos: nem kell kábeleket csatlakoztatgatni, elég csupán a mágneses töltőállványra helyezni az órát.

Most, hogy a bezártság és az esős időszak után teljes erővel itt az igazi nyár, még két kiváló funkciót érdemes megemlíteni. Egyrészt a szórakozás terén is kiváló társunk lehet az eszköz: elég csak feltölteni kedvenc zenéinket az órára, és a strandon vagy a kertben úgy is elmerülhetünk a dallamokban, hogy ehhez vagy az óra hangszóróját, vagy egy könnyen csatlakoztatható Bluetooth fülhallgatót használunk, a mobilt pedig mindehhez nem is kell a strandcuccok közé rejtenünk. Apropó, elmerülés: a Watch GT 2 5ATM nyomásig vízálló is, így akkor sem kell levennünk, amikor a vízbe csobbanunk.

Férfi-kiváltság tehát az okosóra? Ha a Huawei Watch GT 2 külső megjelenését és tudását vesszük alapul, akkor biztosan nem!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!