Amint arról korábban beszámoltunk, őrizetbe vették és emberöléssel vádolják azt a 26 férfit, akit az óbudai Ladik utcában megtalált nő meggyilkolásával gyanúsítanak.

A 18 éves lány holttestére szombaton fűnyírás közben talált rá egy férfi egy romos épületnél.

A hatóság szakemberi bántalmazás jeleit találták az áldozaton, akinek személyazonosságát egy ideig nem tudták megállapítani, mert nem voltak nála iratok, de úgy gondolták, hogy 10-12 napja ölhették meg. Barátját gyanúsítják a bűncselekménnyel.

"Vasárnap reggel jöttek hozzánk a nyomozók azzal a hírrel, hogy megtalálták a lányom telefonját a fővárosban. Nem volt akkor még szó gyilkosságról, nem is mondták, hogy ilyen ügyben jöttek. Aztán, amikor már DNS-mintát is kértek tőlem, rájöttünk a férjemmel, hogy olvastunk előző este az óbudai gyilkosságról, ahol nem tudták azonosítani az áldozatot. Sajnos, igazunk lett, kiderült, hogy a lányom telefonja a holttest mellett volt, de az azonosításhoz kellett a DNS-em is"

– nyilatkozta a Blikknek Nikoletta édesanyja, Erzsébet.

A család eleinte reménykedett, hogy a lány telefonja csak azért került a gyilkosság helyszínére, mert valaki ellopta, de sajnos legnagyobb félelmeik végül beigazolódtak.

"Szerdán aztán már nem volt miben reménykednünk, telefonáltak, hogy sajnos egyezik a minta. Szörnyű lesz az élet Niki nélkül, de úgy gondolom, az élet igazságos, mindenkinek ugyanazt adja vissza, amit az elkövető adott"

- tette hozzá.

Nikoletta gyilkosát még múlt kedden, a holttest megtalálása előtt előállították, mert igazoltatás közben hamis adatokat adott meg.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>