Tízezer forintos, a bajba jutott ágazatokban felhasználható utalványt adna az MSZP azoknak a magyar állampolgároknak, akik beoltatják magukat koronavírus ellen.


Molnár Zsolt - aki az MSZP pártigazgatója is - a szocialisták Facebook-oldalán közvetített szerdai online sajtótájékoztatón elmondta, az oltási utalványokat azokban az ágazatokban lehetne felhasználni, amelyeket a koronavírus-járvány miatti korlátozások és a kialakult válság különösen sújtott, ilyen például a vendéglátás, illetve egyes szolgáltatások.

Hozzátette: az utalvány nemcsak a bajba jutott ágazatokat, hanem az életek védelmét is segítené, hiszen nagyon fontos, hogy minél többen beoltassák magukat. Az ellenzéki politikus szerint az utalvány közel 100 milliárd forintot juttathatna a válság sújtotta ágazatokba.

Molnár Zsolt mindenkit a koronavírus elleni vakcina beadatására biztatott, mondván, így lehet visszatérni a normális élethez. Megismételte az MSZP korábbi javaslatait is, amelyek szerint az álláskeresési járadék időtartamát kilenc hónapra kell emelni és az igazoltan koronavírusos betegeknek 100 százalékos táppénzt kell biztosítani.

Koronavírus - Még több hír a témában

Nehéz idők jönnek az Ausztriába ingázókra

Negatív teszt kell a beutazáshoz, az üzletek a korábbinál szigorúbb szabályokkal nyithatnak ki.

A fővárosi fideszesek 79 százaléka elsősorban nyugati vakcinát kérne

Müller Cecília: Márciusban kezdődhet a nem krónikus beteg aktív korúak oltása


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!