Elfogták a rendőrök azt a három gépkocsikat fosztogató kunszentmiklósi férfit, akik több kocsit is feltörtek az utóbbi időben a benzinkutakon és az autópályák pihenőiben.


A háromfős társaság hétfőn hajnalban egy, az M1-es autópályán lévő benzinkút parkolójában lopott meg egy kocsijában szunyókáló férfit. Betörték a jármű jobb első ablakát, kikapták a pénztárcáját, a benne lévő több százezer forint értékű valutával és személyes irataival együtt, majd futásnak eredtek, a sofőr azonban felébredt, és utánuk ment.

A kergetőzés közben az elkövetők, hogy eltereljék üldözőjük figyelmét, némi készpénzt szórtak szét az úttesten.Tervük be is jött, ugyanis, míg a sofőr a pénzét próbálta összeszedni, addig a tolvajoknak sikerült elmenekülni a helyszínről.

Nem sokkal később egy kisbusz ablakát törték be az autópálya melletti parkolóban, majd távoztak a sértett irataival és értékeivel. Ezúttal azonban nem jutottak messzire, mert a budaörsi nyomozók már várták őket. A Győr-Moson-Sopron, a Komárom-Esztergom és Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságok, valamint a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársaival összehangolt országos koordináció keretein belül végzett munka eredményeképpen a zsámbéki lehajtónál kapcsolták le hajnalban a kocsival menekülő három férfit.

A nyomozók a 23 éves K. Istvánt, a 46 éves F. Sándort és az 56 éves N. Zsigmondot előállították és kihallgatták. Ketten tagadták a cselekmény elkövetését, és panaszt tettek a gyanúsítás ellen, legfiatalabb társuk azonban részletesen vallott az elkövetett bűncselekményekről.

A rendőrség őrizetbe vette a három lopással gyanúsított kunszentmiklósi férfit.

Kiemelt kép: Mihádák Zoltán /MTI Fotószerkesztőség /MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!