Izrael tegnap már hajtott végre kisebb szárazföldi akciókat. Most úgy tűnik, tényleg nagyon közel lehet a valódi, nagy offenzíva.


Az izraeli hadsereg a politikai döntéshozók parancsára vár a szárazföldi hadművelet megkezdéséhez – közölte Daniel Hagari katonai szóvivő hétfőn.

Elmondta, az izraeli hadsereg készen áll a harcra, a várakozás idején növeli harci készültségi szintjét, és elkészültek a haditervek a politikusok meghatározta célok megvalósítására.

Hozzátette, a háború tizenhetedik napján az izraeli hadsereg az iszlamista szervezetek több száz katonai célpontját támadta, miközben a Gázai övezetből is újabb hullámokban rakétákat indítottak az izraeli települések felé.

Hétfőn három hezbollahos osztagot számoltak fel, és lelőttek több a Gázai övezetből, illetve Libanon felől, a Földközi-tenger partvidéke felől behatoló drónt – jelentette Hagari. A háború kezdete óta a libanoni síita Hezbollah milíciájának összesen húsz, Izrael ellen harcoló csoportját számolta fel az izraeli hadsereg.

A hadsereg, szóvivője által, arra kérte az izraelieket, hogy a polgári védelem helyi utasításainak megfelelően térjenek vissza – a lehetőségekhez mérten – hétköznapi életükhöz.

Az ENSZ közlése szerint hétfőn húsz segélyszállító teherautó vitte be rakományát a Gázai övezetbe, miután az izraeli hadsereg átvizsgálta azokat, és nem találtak bennük fegyvert. A katonai szóvivő közölte, hogy a szállítmányt az övezet déli részébe menekült civilekhez juttatják el.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!